Az angol helyett a német lenne az első nyelv, a diákok tudását kétévente felmérnék, 2017-től pedig csak nyelvvizsgával lehetne felvételizni - többek között ezt tartalmazza a nyelvoktatási stratégia, amelyet az Origo portál tett közzé.
A koncepció szerint a nyelvoktatási stratégiában szerepel, hogy a tavasszal elfogadott Nemzeti alaptantervnek megfelelően negyediktől 2-5 órában, hetediktől pedig 3-5 órában kell tanítani az idegen nyelvet. Negyedik osztályban csak az angol és a német között lehet választani.
Nyelvpedagógiai szempontból javasolt, hogy a tanuló a komplexebb nyelvtani struktúrájú német nyelvvel találkozzék először, ne az angollal - áll a stratégiában, amely szerint az angol után a második, komplexebb nyelvtani struktúrájú nyelv tanulása gyakran nehézséget okoz.
A második nyelvet hetedik osztályban kell elkezdeni, és ez már lehet a német, illetve az angol mellett az orosz, valamilyen neolatin nyelv (francia, spanyol, olasz), de szóba jöhet a kínai, az arab és bármely "Kárpát-medencei nyelv" is.
A terv szerint kötelező szintfelmérők lennének, amelyeket kétévente kellene elvégezni - hatodik, nyolcadik és tizedik évfolyamokon. Ezzel az államtitkárság felmérné "az iskolák nyelvoktatási hatékonyságát", ösztönözve a tanárokat "a tanterv következetes követésére", illetve a felmérés a diáknak és a szülőnek is visszajelzést adna, hol tart a gyerek.
A 2013-2014-es tanévben megváltozik a nyelvi érettségi rendszere is a tervek szerint. A jelenlegi közép- és emelt szintű vizsgák helyett általános és a speciális nyelvi érettségi lenne. Az előbbit azok választhatják, akik nem akarnak továbbtanulni, míg az utóbbi a nyelvvizsgával egyenértékű bizonyítványt ad.

Szeretnél végre magabiztosan megszólalni németül váratlan helyzetekben? Szeretnéd ha a tanulás a Te ritmusodat követné? Szeretnél inspiráló fejlődést elérni? Ha IGEN, akkor ez a kurzus Neked szól!
Szeretnél végre magabiztosan megszólalni oroszul váratlan helyzetekben? Szeretnéd ha a tanulás a Te ritmusodat követné? Szeretnél inspiráló fejlődést elérni? Ha IGEN, akkor ez a kurzus Neked szól!
Szeretnél végre magabiztosan megszólalni angolul váratlan helyzetekben? Szeretnéd ha a tanulás a Te ritmusodat követné? Szeretnél inspiráló fejlődést elérni? Ha IGEN, akkor ez a kurzus Neked szól!
Szeretnél végre magabiztosan megszólalni spanyolul váratlan helyzetekben? Szeretnéd ha a tanulás a Te ritmusodat követné? Szeretnél inspiráló fejlődést elérni? Ha IGEN, akkor ez a kurzus Neked szól!
Ha már minden munkahelyre kötelező a munkahelyi elsősegélynyújtó, miért ne tanulnál otthonról és élvezetesen?
Bér- és TB ügyintéző szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶ Bér- és társadalombiztosítási ügyintéző tanfolyam 6 hónap alatt ONLINE! Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Érdeklődj ITT!
Fitoterápia, Életmódtanácsadó, Reflexológia, Fülakupunktúra...
Országosan végezhető online, távoktatásos és blended learning tanfolyamok. OKFŐ vizsgával. Kedvező árakon, részletfizetéssel >>
Legyen az elsősegély a jogsid megszerzésének legélvezetesebb része! Otthonról, egyszerűen, ütősen, tuti vizsgatippekkel!
IDŐSGONDOZÓ SZERETNÉL LENNI? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Idősgondozó tanfolyam 1,5 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető.▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Táplálkozási tanácsadó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶ 9 ellenállhatatlan érvünkért kattints a weboldalra, és érdeklődj KÖTELEZETTSÉGMENTESEN Táplálkozási tanácsadó tanfolyamunkra. ⤵⤵⤵