A közeljövőben körülbelül 10 ezer olyan könyvelőt keres meg levélben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM), akikről nem állapítható meg egyértelműen, hogy rész vettek-e a kötelező továbbképzésen. Akik ugyanis ezt nem tudják bizonyítani, azokat a tárca törli a nyilvántartásból.
A Magyar Könyvelők Országos Egyesülete egyetért a könyvelői szakmai tisztulásával, de jelezték: szeretnénk elérni, hogy a rendszer ésszerűen szűrjön. Felhívták a figyelmet arra, hogy kizárólag az kaphat felmentést az oktatáson való részvétel alól, aki a továbbképzés elmulasztásakor sem dolgozott könyvelőként. Ezért javasolták, hogy a feltételek között szerepeljen az oktatás pótlásának lehetősége is.
Az NGM közölte: a már előkészített előterjesztésben szereplő e-learning oktatás bármely regisztrált könyvviteli szolgáltatást végző számára választható lenne, mint elektronikus továbbképzési lehetőség. A szakmai továbbképzés új formája minden továbbképzésre kötelezett számára biztosíthatná a továbbképzésekhez való könnyebb, egyszerűbb, költségkímélőbb hozzáférhetőséget, ugyanakkor ez a lehetőség megoldást kínálna az akkreditált továbbképző intézmények számára is.
(Az mti anyaga alapján)

Társasházkezelő tanfolyam pár hónap alatt. ⚠ Ez már a 2021-től indítható, új típusú szakmai képzés. ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. Érdeklődj!
Bér- és TB ügyintéző szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶ Bér- és társadalombiztosítási ügyintéző tanfolyam 6 hónap alatt ONLINE! Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Érdeklődj ITT!
Ingatlanközvetítő tanfolyam pár hónap alatt. ⚠ Ez már a 2021-től indítható, új típusú szakmai képzés. ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. Érdeklődj!
MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ SZERETNÉL LENNI? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ ONLINE végezhető Vállalkozási mérlegképes könyvelő ÚJ TÍPUSÚ, 2021-től indítható SZAKKÉPESÍTÉS 15 hónap alatt, részletre is. ▶▶ Érdeklődj!
VILLANYSZERELŐ SZERETNÉL LENNI? ITT A MEGOLDÁS! ▶▶ Villanyszerelő államilag elismert szakképzés ⚡ ⚡ ⚡ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. Korszerű tantermek és eszközök.