Kezdődnek az őszi érettségi vizsgák

gimnázium

A nemzetiségi nyelv és irodalom és a nemzetiségi nyelv írásbeli vizsgáival kezdődik az őszi érettségi vizsgaidőszak pénteken. Az előzetes adatok szerint összesen 16 398-an vizsgáznak majd. A vizsgákon változás, hogy közép- és emelt szinten is 20 helyett 25 százalékos eredményt kell elérni az elégséges osztályzathoz.

A jelentkezők ebben a vizsgaidőszakban is választhatnak a hét vizsgafajta mindegyikéből, azaz a rendes, az előrehozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségiből.

Az őszi vizsgaidőszakban hagyományosan az előrehozott érettségi vizsgára jelentkeznek a legtöbben. Előrehozott érettségi vizsgát bármelyik tárgyból lehet tenni akkor, amikor az adott iskolában a vizsgára felkészítő tantárgy oktatása a helyi tanterv szerint befejeződik. A középiskolák alacsonyabb évfolyamaira járó diákok több mint 9 700 ilyen vizsgát tesznek le idén ősszel, ez az összes vizsga 51 százaléka.

Jelentős még a rendes érettségi vizsgák száma, több mint 18 százalék. A javító vizsgák aránya 13 százalék, míg a szintemelő vizsgáké 10 százalék. Az ismétlő érettségi vizsgák száma a 2011. október-novemberi vizsgaidőszakhoz képest közép- és emelt szinten is jelentősen csökkent idén.

A kiegészítő érettségi vizsgák száma is csökkent az előző évi október-novemberi vizsgaidőszakhoz képest. A kiegészítő érettségi vizsga a sikeresen befejezett érettségi után az érettségi bizonyítványban nem szereplő tárgyból tett vizsgát. Az emelt szintű vizsgák száma az elmúlt év őszi vizsgaidőszakához képest 8 százalékkal nőtt.

A diákok választásai alapján ebben a vizsgaidőszakban - az idegen nyelven letett vizsgatárgyakat külön számolva - 100 tárgyból lesz középszintű és 40 tárgyból emelt szintű érettségi vizsga.

A 2011. május-júniusi érettségi vizsgaidőszak óta emelt szintű vizsga csak azokból a vizsgatárgyakból tehető, amelyek a felsőoktatási felvételi eljárás során érettségi pontot adó tárgyként figyelembe vehetők.

Az írásbeli vizsgák október 12-étől október 29-éig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdete november 7., vége november 13., a középszintű szóbeli vizsgák időszaka november 22-30.

Az érettségi vizsgaszabályzatról szóló kormányrendelet módosítása miatt a vizsgázóknak az eddigi 20 százalékos eredmény helyett közép- és emelt szinten is egyaránt 25 százalékot kell elérniük az elégséges szint eléréséhez. A több vizsgarészből álló vizsgatárgyak esetében a vizsgázónak nem 10, hanem legalább 12 százalékos eredményt kell elérnie vizsgarészenként, hogy elégséges osztályzatot kaphasson.

(Forrás: MTI)

Olvasson tovább!