Diák- és vállalkozásfejlesztési központ nyílik októberben a főváros VIII. kerületében. A Horánszky utcai létesítmény szabadidős színtérként és vállalkozói inkubátorházként is működik.
A Horánszky utca 13. alatti székház után H13 névre keresztelt projekt két alappillérre épül: egyrészt a kerületben naponta megforduló mintegy 20 ezer diák kulturális, szellemi és szabadidős központja lesz, másrészt a körzetben már működő vagy újonnan alakuló kisvállalkozásokat segíti. Az intézmény egyetemekkel, főiskolákkal, kormányzati és civil szervezetekkel is együttműködne.
A Józsefvárosi Közösségi Házak Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Becskei-Kovács Barbara szerint a központ az ifjúsági programokon túl helyszínt, tanácsadást, infrastruktúrát nyújt a fiatal vállalkozásoknak, kezdeményezéseknek. Az inkubációs programban mintegy negyven munkaállomást alakítanak ki, amelyek a fiatal pályakezdők kedvezményes feltételekkel 1+1 évig használhatnak, ezen túl pedig szakmai tanácsokat is kapnak.
Az ügyvezető igazgató azt is elmondta, hogy olyan partnerekkel is tárgyalásokat folytatnak, akik akár kezdő tőkéhez is segíthetik a kisvállalkozásokat. A H13 programjaiért felelős ügyvezető kiemelt fontosságúnak nevezte a művészeti irányvonalat is, s jelezte, hogy a központban kortárs galériát hoznak létre, és egy belső színház kialakítását is tervezik. "A házban egy diákcserével foglalkozó információs központ és egy nagyterem is helyet kap, továbbá a H13 információs irodájában megismerhetik a fiatalok a negyedben zajló fejlesztési folyamatokat és a városrész kulturális, történelmi értékeit."
A projekt része a kerületi önkormányzat mintegy kétmilliárd forintos városfejlesztési programjának, amelyhez 900 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott az Európai Unió.
MTI

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.