A két héttel ezelőtt meghirdetett egészségügyi ösztöndíjak több mint egyharmadára már érkezett pályázat. A tavalyi nagy érdeklődés után idén ismét meghirdette a szakorvos- és szakgyógyszerész hallgatók számára kiírt pályázatokat az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága. Az ösztöndíjakra december 15-ig lehet jelentkezni.
A Szakorvosjelöltek Markusovszky Lajos Ösztöndíja és a Szakgyógyszerész-jelöltek Than Károly Ösztöndíja mellett idén újdonság a Csecsemő- és Gyermekgyógyász Szakorvosjelöltek Méhes Károly Ösztöndíja. A bérükön felül havi nettó 100 ezer forintot kapnak - pályázati úton, ösztöndíj formájában - az első szakvizsga megszerzéséig a teljes szakképzési időre azok az orvosok, akik vállalják, hogy a szakképzés befejezését követően legalább annyi ideig dolgoznak Magyarországon, amennyi ideig a programban támogatásban részesülnek. A pályázóknak ugyanakkor kötelezettséget kell vállalniuk arra, hogy a betegellátással összefüggésben hálapénzt nem fogadnak el.
Az idén összesen ötszázan jelentkezhetnek az ösztöndíjprogramra, november végéig 181 pályázat érkezett, ebből 174-en a Markusovszky Lajos, 5-en a Méhes Károly, 2-en a Than Károly ösztöndíjra jelentkeztek.

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Táplálkozási tanácsadó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶ 9 ellenállhatatlan érvünkért kattints a weboldalra, és érdeklődj KÖTELEZETTSÉGMENTESEN Táplálkozási tanácsadó tanfolyamunkra. ⤵⤵⤵
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Ha már minden munkahelyre kötelező a munkahelyi elsősegélynyújtó, miért ne tanulnál otthonról és élvezetesen?