Mégis lesznek állami helyek a vitatott tizenhat szakon

érettségi, mesterképzés, alapképzés, pályaválasztás, továbbtanulás, Ba, Bsc

Lesznek államilag finanszírozott helyek azon a tizenhat szakon is, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni - erről állapodott meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK).

Balog Zoltán a mintegy két és fél órás egyeztetés után elmondta: engedtek a hallgatók kérésének, és azt, hogy hányan tanulhatnak majd állami formában ezeken a szakokon, ponthatárral határozzák meg. Ezeket a ponthatárokat január 21-én hozzák nyilvánosságra. A miniszter előzetesen azt mondta: annak érdekében, hogy valóban a legjobbak kerüljenek be ezekre a szakokra, a ponthatárok várhatóan magasak lesznek.

Ha az érettségi miatt esetleg mégis nagyon alacsony számú hallgató kerülne csak be ezekre a képzésekre, a miniszter azt ígérte, törekszik rá, hogy a 240 pont feletti eredményt elértek arányában - 10-20 százalékban - mégis helyet kapjanak a diákok.

Arról, hogy van-e elegendő kapacitás a felsőoktatási intézményekben, azt mondta: a kapacitásokat az egyetemeket határozzák meg, de erről is lehet tájékozódni a felvételi eljárás során. Aki ebbe belefér, és eléri a 240 pontot, az természetesen be fog jutni - mondta Balog Zoltán, aki kitért arra is: a jövőre nézve ragaszkodnak ahhoz, hogy vannak olyan szakok, ahol nem kell, hogy állami ösztöndíjas helyek legyenek. Kiemelte: középtávon át kell tekinteni a képzési kínálatot, hogy világos legyen, mely szakokat tart az állam támogatandónak.

Részmegállapodást írnak alá a HÖOK-al hétfőn, amelynek szövegében is megegyeztek, majd elindul a felsőoktatási kerekasztal, és a hét folyamán a finanszírozás témájában tárgyalóasztalhoz ülnek a rektori konferenciával is.

A miniszter kiemelte: számukra továbbra is az a legfontosabb, hogy a felsőoktatásban a minőség és a versenyképesség kerüljön előtérbe. Ez az a két szempont, amelyeknél az egyén és az ország érdeke találkozik - rögzítette.

Kitért arra is, hogy a kormány szerdai ülésén döntött arról a 10 milliárd forintról, amely a kiváló- és a kutatóegyetemeknek jár. A források elosztási elveiről jövő héten adnak tájékoztatást. Elmondta: a szerdai kormányülésen egyetlen vitapont volt, hogy ezt egyetemeknek juttassák vagy karoknak. Azt szeretnék, ha ezeket a forrásokat célzott programokra használnák fel, és ilyen szerződéseket is fognak előkészíteni. A 10 milliárd forint 50 százaléka három kiválóegyetemnek jut, a részletekről azonban a rektorokat szeretné először tájékoztatni. A finanszírozás alapja továbbra is a képzési költség lesz - mutatott rá.

Nagy Dávid, a HÖOK elnöke úgy fogalmazott: fontos mérföldkőhöz érkeztek azzal, hogy a kormány elfogadta javaslataikat, és minden szakon lesz már 2013-ban állami ösztöndíjas férőhely. Jelezte: a továbbiakban a részleteken dolgoznak.

Hangsúlyozta: egyelőre részmegállapodás született, és számos kérdésben még egyeztetniük kell, ami várhatóan nem lesz konfliktusmentes. Az egyeztetés előtt tárgyaltak az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórummal, és az egyeztetés a jövőben is folyamatos lesz - fűzte hozzá.

Kérdésre válaszul elmondta: vizsgálják annak lehetőségét, hogy a hallgatói szerződést hogyan lehet átalakítani. Konkrétumokat egyelőre még nem tudott mondani, jelezte, hogy tárgyalási pozíciójukat befolyásolja az uniós pilot-eljárás is. Mint mondta, a tavasszal kezdődő átfogó egyeztetési sorozatnak külön pontja lesz a felvételi eljárás rendje.

A miniszter hozzátette: azt vállalták, hogy ha módosul a hallgatói szerződések tartalma, akkor ez visszamenőleg is érvényes lesz azokra, akik tavaly ősszel kötöttek ilyen szerződést. Azt szeretnék ugyanakkor, ha lenne egy konkrét írásos szövegjavaslata a hallgatóknak, és akkor tudnák, miről is beszélnek.

MTI

 

Itt tanulhatod: