Szükséges az ösztöndíj a felsőoktatásban

mesterképzés, alapképzés, felvételi, továbbtanulás, Ba, Bsc, Ma, ösztöndíj

Több szempontból is tart a hallgatók érdekképviselete attól a kormányzati elképzeléstől, hogy tanulmányi ösztöndíjban a hallgatók legfeljebb 35 százaléka részesülhetne. Úgy gondolják, sokan félbehagyhatják emiatt tanulmányaikat.

A HÖOK a hallgatók szociális helyzetének megismerésére 2012. június és szeptember között végzett felmérést az ország különböző felsőoktatási intézményeiben, a kérdőívekre több mint háromezren válaszoltak - közölte Domján Zsolt, a felmérés koordinátora. Az eredmények alapján fogalmazták meg javaslataikat az Emberi Erőforrások Minisztériuma számára.

A válaszoló hallgatók 80 százaléka havi 60 ezer forintnál kevesebből kénytelen finanszírozni megélhetését és tanulmányait, 50 százalékuk pedig 15 ezer forinttal kevesebb havi jövedelem esetén a jövőjét is veszélyeztető anyagi problémákkal küzdene. Ez az összeg szinte megegyezik a tanulmányi ösztöndíj jelenlegi átlagos mértékével - mutatott rá.

Hozzátette: a kutatás eredményei is egyértelműen mutatták, hogy az ösztöndíjak csökkentése súlyos következményekkel járna: elképzelhető, hogy számos hallgató kényszerülne megszakítani vagy befejezni tanulmányait.

A HÖOK a fentiekre tekintettel a támogatások, kedvezmények leépítése és az ösztöndíjkeretek csökkentése helyett stabil lábakon álló, hosszú távon is kiszámítható rendszer bevezetését javasolja. A hallgatói normatíva összege 2006 óta nem emelkedett, miközben a megélhetés körülményei drasztikusan romlottak. Fontosnak tartják, hogy a hallgatói normatíva összege - hasonlóan a nyugdíjakhoz - legalább az inflációt követve növekedjen.

A HÖOK szerint a tanulmányi alapon támogatott hallgatók körét úgy kell meghatározni, hogy lehetőség szerint minél többen részesülhessenek ösztöndíjban, és az ne csak szimbolikus, hanem valós segítséget és ösztönzést jelentsen.

Ezek tükrében a részesülők arányára vonatkozólag a kormány elképzeléseiben szereplő, a teljes hallgatóság 35 százalékának megfelelő felső határ több szempontból is aggályos. A HÖOK szerint az állami ösztöndíjas keretszám 40 százalékának kellene ösztöndíjat biztosítani.

A HÖOK szerint a drasztikus forráskivonások és keretszámcsökkentések miatt meg kell teremteni a jogi és gazdasági lehetőséget arra, hogy az intézmények ösztöndíjjal támogassák az önköltséges hallgatókat is. Különösen fontos ez a jogi és gazdasági képzést nyújtó intézmények esetében.

MTI