Orosz nyelvet tanulhatnak a Kodolányin
Több százan jelentkeztek, közülük hatvanan élhetnek a lehetőséggel, és vehetnek részt a
Több százan jelentkeztek, közülük hatvanan élhetnek a lehetőséggel, és vehetnek részt a
A Közoktatási törvény ugyanis előírja, hogy 2013. szeptember 1-jétől három csoportonként
- Néhány éve többekkel együtt azon dolgozunk, hogy a sakk úgynevezett választható tárgy
A Generali reprezentatív, 1200 fős mintán végzett felmérést, melyből kiderül, hogy sok
A Nyelvvel-Lélekkel elnevezésű országos akcióban szeptember végéig várja a megunt idegen
Idén legalább 5.000 diákot érint az új, több gyakorlati órával induló szakiskolai
A közeljövőben körülbelül 10 ezer olyan könyvelőt keres meg levélben a Nemzetgazdasági
Az egyik lehetőség a felsőfokú szakképzés (FSZ). Ezek két éves, nappali tagozatos
A Fiatalok Lendületben Program az Európai Unió mobilitási projektjeként lehetőséget ad
A diszlexia következtében a gyerekek nagyon nehezen tanulnak meg olvasni és írni, és ezért az