érettségi

Válassz téma szerint a jobboldali menüből!

Mégis lesznek állami helyek a vitatott tizenhat szakon

Lesznek államilag finanszírozott helyek azon a tizenhat szakon is, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni - erről állapodott meg Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és a Hallgatói ...

Pályaválasztási verseny középiskolásoknak

A fiatalok többsége nem tudja, mit takar egy-egy felsőoktatási szak vagy OKJ szakma megnevezése, arról pedig, hogy mivel foglalkoznak azok, akik az általuk választott szakon vagy képzésen végeztek, a felvételizőknek ...

Felsőoktatási kerekasztal alakul

Felsőoktatási kerekasztal alakul - erről született döntés Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) pénteki budapesti egyeztetésén. Balog Zoltán azt mondta: a kerekasztal tagjai közé várják a Magyar ...

Március 1-jéig lehet jelentkezni felsőoktatási képzésekre

Ebben az évben január végétől március 1-jéig lehet jelentkezni felsőoktatási képzésekre és az érettségi vizsgákra. Egy felvételiző összesen legfeljebb öt képzést jelölhet meg. Ugyanazon intézmény ugyanazon szakának állami ösztöndíjas és önköltséges ...

Hogyan változtatna a kormány a felsőoktatáson?

A főiskolai hallgatók kezdtek először tiltakozni a felsőoktatási keretszámok csökkentése ellen. Az elmúlt napokban középiskolások és oktatók, tanárok is csatlakoztak hozzájuk. A kormány a tiltakozások hatására változtat elképzelésein. Nézd meg, ...

Gimnazisták is csatlakoztak a tiltakozó egyetemistákhoz

Az elmúlt napokban több városban is utcára vonultak a egyetemisták, miután nyilvánosságra került, hogy a kormányzat csökkenteni kívánja a felsőoktatási keretszámokat, a jelenleginél kevesebben tanulhatnának ingyenesen főiskolán, egyetemen. Csütörtökön gimnazisták ...