Új közoktatási törvény és nemzeti tanterv készül

pedagógia

Új finanszírozási alapelvet javasol Hoffmann Rózsa, és bízik abban, hogy a jövő évi költségvetés lehetőséget nyújt a pedagógusok bérének emelésére is. Az államtitkár az MTI-nek adott interjúban az új jogszabály megalkotásának szükségességét azzal indokolta, hogy az 1993-ban született törvényt száznál többször módosították, az a mostani formájában alkalmatlan arra, hogy egyértelműen szabályozza az oktatási rendszert. A közoktatást új alapokra kívánják helyezni. Míg korábban egyfajta közgazdasági, piaci szemléletű irányítás működött, az új kormány emberközpontú szemléletet kíván megvalósítani. Az államtitkár elmondta, az új nemzeti alaptanterv (NAT) kidolgozása is megkezdődik, mert a közoktatás mostani tartalmi szabályozatlanságát elfogadhatatlannak tartják. Hozzátette, a kompetenciák meghatározása fontos, de az tarthatatlan, hogy a NAT a minimális ismeretanyagot, a közoktatás kötelező tartalmi alapjait ne rögzítse. Iskolatípusonként eltérő, választható kerettanterveket adnak majd ki, és megtartják a közoktatási rendszer azon vívmányát, hogy az iskolák a tudás átadásához az általuk leginkább helyesnek tartott utat választhassák. A kétszintű érettségiben is lesz változás - jelezte az államtitkár. Az objektivitás megőrzése mellett olcsóbb, egyszerűbb, átláthatóbb érettségit szeretne. Ugyanaz a tanulási út vezethetne az alap- és az emelt szintű érettségihez, és mint mondta, el tud képzelni olyan megoldást, hogy a vizsgán egy feladatsoron belül legyenek közép- és emelt szintű feladatok, és ott helyben dönthetne a diák arról, melyiket választja. A felsőoktatásba való belépés feltétele azonban az emelt szintű vizsga lesz - szögezte le. Az MTI interjúja alapján