Hátrányos helyzetű diákokat segítők pályázhatnak

pedagógia, szülők, ingyenes képzés

Hátrányos helyzetű diákok felzárkózásának elősegítésére három programban összesen mintegy 11,5 milliárd forintra pályázhatnak oktatási intézmények és más szervezetek még két hétig.

Az Új Széchenyi Terv keretében kiírt programokkal azoknak a gyerekeknek kívánnak esélyt adni a tanulásra, illetve szakképzettség megszerzésére, akik már kiestek a rendszerből, vagy segítség nélkül lemorzsolódnának az oktatásból.

Az egyik pályázatot a délutáni elfoglaltságot nyújtó tanodáknak írták ki, mintegy négymilliárd forint keretösszeggel. Erre a kiírásra alapítványok, egyházak és más szervezetek jelentkezhetnek, ha olyan közösséget működtetnek, amely fogad halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket.

A tanodák segítenek felkészülni a diákoknak a másnapi tanórákra, és olyan ismeretekre tanítják meg, olyan közösségi, kulturális, szabadidős programokra viszik el őket, amelyekhez egyébként nem férnek hozzá. A szervezetek intézményenként legfeljebb 30 millió forintra pályázhatnak, a tanodai programban alsó tagozatos diákok és középiskolások is részt vehetnek.

Az az elvárás, hogy az érintett gyerekek legalább 70 százalékának javuljon a tanulmányi eredménye. Jelezte azt is, a tanodáknak a szülőket is be kell vonniuk a programba, velük el kell fogadtatni, alá kell íratni a gyerekek egyéni fejlesztési terveit is.

Várhatóan vidéken népszerű lesz a program, eddig is Északkelet-Magyarországon és Baranya megyében voltak a legnépszerűbbek a tanodák. Az oktatási államtitkárság szeretné, ha mind a 94 hátrányos helyzetű kistérségben lenne tanoda, ezért a programot úgy hirdették meg, hogy számukra a kereten belül külön forrást biztosítottak. Eddig 65 tanoda működött az országban, a forrásból mintegy 150 intézmény működhet majd.

A tanodáknak kiírt programnak két - a közoktatási intézményeknek szóló - "testvérpályázata" van, így azok, akik segíteni szeretnének a hátrányos helyzetű gyerekeknek, többféle lehetőség közül választhatnak.

Gloviczki Zoltán, a tárca közoktatásért felelős helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a két államtitkárság azért vesz részt közösen a programban, mert olyan "határterületről" van szó, amely egyaránt érinti az iskolán kívüli oktatás és az iskolai nevelés területét, a kettőt pedig a gyerekek esélyeinek növelése köti össze. Azt hangoztatta, hogy nem tanulmányok és elméletek születnek majd a pénzből, hanem nagyon konkrét, a gyakorlati tapasztalatokon alapuló programok, mint amilyen a sajtótájékoztatónak helyet adó ferencvárosi tanodáé is.

A pályázatok leadási határideje november 8., a kiírás részletei a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján (www.nfu.hu) érhetők el.

MTI