Lassan 2 éve riogatnak
a tanfolyamszervezők, hogy a következő beiratkozási szezontól már lényegesen hosszabb idő alatt, és jóval drágábban végezhetsz OKJ tanfolyamot. Nem riogatás volt, igazat mondtak, igazat hirdettek a legjobb tudásuk szerint
Reklámfogás volt?
Nem, csak éppen a felnőttképzőket is teljes bizonytalanságban tartották a szakképzéssel kapcsolatos jogszabályváltozások. Ahhoz, hogy ezt megérthesd, kicsit bele kell látnod az OKJ szakképzések jogi szabályozásába. Igyekszem elmondani egyszerűen. (lejjebb).
2013. szeptember 1-től valóban életbe lép az új OKJ
Most, hogy valamennyi szakmai és vizsgakövetelmény elkészült, ősztől már kizárólag az új OKJ listában szereplő képzések indíthatók. Ez azonban a tanulni vágyó felnőtteknek sok esetben nagyon hátrányos lesz.
Hosszabb és drágább tanfolyamok
Mivel az új OKJ egyes szakmáknál megsokszorozza a szükséges gyakorlat idejét, sok szakmánál a dolgozó felnőttek számára vállalhatatlanul hosszabbak és drágábbak lesznek a képzések.
Augusztus 31-ig iratkozz be, hogy Téged ne érintsen
Mindenképpen iratkozz be még augusztus folyamán, hogy a régi, jóval kedvezőbb feltételekkel szerezhess új szakmát!
OKJ tanfolyamok országosan! >>
Hogyan indítható egy OKJ képzés?
Egy OKJ képzés akkor indítható, ha benne van az OKJ jegyzékben, és a felügyeleti szerv (valamely minisztérium) kiadta hozzá a szakmai és vizsgakövetelményeket.
2011. december 19-én a Parlament elfogadta az új Szakképzési Törvényt, s ezzel együtt megváltozott az OKJ jegyzék, azaz, hogy milyen szakmákat lehet oktatni. A második lépés viszont - a szakmai és vizsgakövetelmények kiadása - némely szakma esetén egészen 2013-ig húzódott. Emiatt a felnőttképzők folyamatos bizonytalanságban voltak, mert bármikor megkaphatták volna a szakmai és vizsgakövetelményeket, s akkor kötelezően csak az új OKJ szerint indíthattak volna tanfolyamokat.

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.