A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Mendrey László közleményt adott ki, amelyben véleményezte a tervezetet.
Azzal egyetért a szakember, hogy a diákok tudását nem kizárólag a feleltetés, dolgozatíratás eredményeire támaszkodva kell értékelni.
De, véleménye szerint, ha a szakiskolákban a tantervi javaslat mindössze heti 12 kötelező közismereti óra megtartását írja elő - amelyből öt testnevelés, két idegen nyelv, és magyarra, matematikára, természet és társadalomismeretre hetente egy tanítási óra jut, ez kivitelezhetetlen.
Úgy gondolja, hogy a diákok motiválása minden iskolatípusban indokolt. Ez azonban nem zárhatja ki azt, hogy a tanárok megköveteljék a tananyag elsajátítását, és azt számon is kérjék.
Az érdekvédelmi szervezet elnöke azt is nehezményezi, hogy az oktatást érintő tervezetek készítésénél nincs megfelelő egyeztetés a pedagógusokat összefogó szervezetek és a kormányzat között.

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.