A szülő neveléshez való jogát alaptörvény-ellenesen és nemzetközi szerződésbe ütközően korlátozza, valamint az iskolakezdés időpontjával kapcsolatosan nem biztosítja a szülő kinyilvánított akaratának figyelembevételét a köznevelésről szóló törvény.
Szabó Máté hivatala az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a törvény egyes rendelkezéseinek vizsgálatát kérte az Alkotmánybíróságtól, mert a jogszabály hatálybalépésének rövid határideje miatt - kellő felkészülési idő hiányában - sérülne a jogállamiság elve. Az ombudsman indítványát már pénteken ismertette a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). Szabó Máté azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy indítványának elbírálásáig a testület függessze fel a jogszabály szeptembertől hatályos rendelkezéseit. Az alapvető jogok biztosa szerint a köznevelési törvény nem veszi figyelembe, hogy sok szülő tudatosan, nevelési elveit követve nem kívánja gyermekét a kora gyermekkor első éveiben óvodába járatni. A törvényi szabályozás azonban nem nyújt biztosítékot arra, hogy az óvodai nevelésben hároméves koruktól csak olyan gyermekek vegyenek részt, akiknek személyiségfejlődésére ez kedvezően hat, illetve a későbbiekben segíti bekapcsolódásukat az iskolai oktatásba. A vasárnapi közleményben utalnak arra is, hogy az év eleje óta az alapvető jogok biztosa már nem indítványozhatja a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását. Az ombudsman ezért - mint írták - csak felhívja az Alkotmánybíróság figyelmét arra: indokolt lehet megvizsgálni, hogy "a köznevelési törvény teljes körűen tartalmazza-e a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez, védelemhez és gondoskodáshoz szükséges garanciákat, amelyek az alaptörvényből és az ENSZ gyermekjogi egyezményéből erednek". Az oktatási államtitkárság még pénteken, a PSZ bejelentésére válaszul egyebek mellett azt közölte, szakmailag tévesnek tartják az óvodai nevelés kezdő időpontjával kapcsolatos ombudsmani aggályokat. A korai intézményes nevelés a felzárkóztatás egyik leghatékonyabb eszköze - írták.
Mti

Programozó szeretnél lenni? ▶ EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ FRONTEND fejlesztő tanfolyam 8-10 hónap alatt. ⚠ Ez már a 2021-től indítható, új típusú szakmai képzés. ⚠ Munka és család mellett is elvégezhető.
Biztonságszervező szeretnél lenni? ▶ EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Biztonságszervező tanfolyam 3-6 hónap alatt, ORSZÁGOSAN ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat
Szobafestő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Szobafestő tanfolyam 3 hónap alatt ▶▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben!
Személy- és vagyonőr szeretnél lenni? ▶ EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Személy- és vagyonőr tanfolyam akár 4 hónap alatt, ORSZÁGOSAN ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat