A Kutatódoboz használatához kapcsolódó – Felfedező lehetsz! című kísérleti projektet idén indította útjára a Siemens. A mozgó szertár a legfiatalabb korosztálynak viszi el a természettudományos kísérletezés és felfedezés izgalmát. Február végén több mint harminc iskolába jutott el a projekt, kisdiákok pedig lelkesen fedezték fel az egészséggel, elektromossággal, fizikával és környezettudatossággal foglalkozó szett rejtélyeit. A tesztet húsz iskola ötszáz tanulója töltötte ki. A legeredményesebbnek a XIII. kerületi Pannónia Általános Iskola diákjai bizonyultak, az egyik jutalmuk pedig az volt, hogy Dr. Nemerkényi Zsombor, a vulkánexpedíció vezetője mesélt nekik kalandjaikról. A tanórát a diákok bemutatója nyitotta, akik két-három fős csoportokban mutatták be a Kutatódoboz segítségével kedvenc kísérleteiket. Bemutatták a természetes víztisztítás folyamatát, a villanykapcsoló működését is. Ezután következett az élménybeszámoló, ami lenyűgözte a gyerekeket. A Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap célja volt felhívni a figyelmet Földünk átlaghőmérsékletének növekedésére, és megelőző lépésekre ösztönözni a jelen és jövő generációit. A természettudományok iránt fogékony, tehetséges gyerekek első kézből hallhattak fényképekkel illusztrált élménybeszámolót egy olyan tájról, amelyet még kevéssé károsítottak az üvegházhatást okozó gázok. A kisgyermekeknek tartott előadással a National Geographic Kids, a Süni magazin mellett a Földgömb Magazin is csatlakozik a Siemens természettudatosságra nevelő programjához, amelynek az is célja, hogy hosszú távon több fiatal érdeklődjön a természettudományok iránt, és válasszon műszaki, vagy természettudományos pályát. B.E. mot.hu
Vulkánkutató az angyalföldi iskolában
életmód

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.