
Maximum bruttó 90 ezer forint képzési keretösszeget vehetsz igénybe, ha hátrányos helyzetű kistérségben élsz, akkor csak 2 százalékos önrészt kell fizetned, egyébként 5 százalékot.
A felnőttképzési program előnyben részesíti a munkanélkülieket, a kismamákat, a romákat, a legszegényebb környezetben élőket és a 45 év felettieket. De jelentkezhetsz, ha elmúltál 18 éves és nincs nappali tagozatos államilag finanszírozott középiskolai vagy felsőoktatási hallgatói jogviszonyod, illetve nem veszel igénybe más, azonos témájú uniós képzési támogatást.
Ma Magyarországon a felnőtt lakosság körülbelül 85 százaléka nem beszél semmilyen idegen nyelvet, de az informatikai képzettség területén is hasonlóak az adatok. Ugyanakkor már alig van olyan álláshirdetés, ahol minimális elvárásként nem kérnek idegen nyelvi, illetve informatikai alapismereteket - mondta Hidas János, a KIH elnöke.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára kiemelte: olyan projekt indul el, amelyre nagyságrendjét és céljait tekintve még nem volt példa Magyarországon.
A képzésekről részletes információkat ezen az oldalon találsz.
(Az MTI híre nyomán)

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.