A város egyik helyiek által gondozott és működtetett kertészetében David épp hálóval burkolja be a körtefa néhány ágát, hogy neki és családjának is maradjon a termésből, ne a mókusoké legyen az egész, ahogy a korábbi években. – Hobbikertész vagyok, ahogy itt a kertészetben szinte mindenki. Könyvekből tanultam, illetve egymástól is tanulunk praktikákat. Valaki már 1984 óta, vagyis a kezdetektől itt van. Huszonöt parcellára van osztva a terület, a könyékbeliek jelentkezhetnek a kertek megművelésére. Munkába menet erre jövök, így minden nap ránézek, de általában heti 2-3 alkalommal dolgozom is benne. Vannak virágaim, körtefám, málnám és fűszernövényeim is. Valami tennivaló mindig akad.
Susan három éve kapott parcellát a parkban, többévi várakozás után foghatott neki a kertészkedésnek. – Nagy örömmel vettem át a kis kertemet, igazi felüdülés lejönni ide a négy fal közül. Nem könnyű hozzájutni a kertrészekhez, sok a jelentkező, s ha valaki igazolni tudja, hogy nagy a gyakorlata, esetleg kertész a szakmája, az elsőbbséget élvez. Vannak virágaim, zöldségeim és fűszernövényeim is. Tavasztól őszig sok a munka velük, még úgy is, hogy nem nagy a terület. Egész évben mindennap nyitva vagyunk, a huszonöt kertész között oszlik meg, hogy aznap ki tartja nyitva. A kert ugyanis nyilvános, bárki látogathatja. Nagyon sok külföldi is megfordul nálunk. Nagyon jó, hogy van, valaha itt kétszer két sávos széles út volt, s miután 1979-ben azt megszüntették, ez az üres tér maradt a helyén. Sokat harcoltak a helyiek, végül megkapták a területet az önkormányzattól a kert létrehozására.
Fülöp Ildikó New York www.mot.hu

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.