A szobafestő-mázoló és tapétázó szakképesítéssel rendelkező szakember tevékenységét az építés-kivitelezésben, elsősorban a magasépítés munkaterületén végzi a kivitelezésre vonatkozó hatályos jogszabályok alapján.Munkáját a cégvezetés, építésvezető, művezető irányítása mellett vagy önálló vállalkozóként végzi, felelős műszaki vezető felügyeletével.Irányítja a hozzá beosztott betanított és segédmunkás(oka)t. Kapcsolatot tart a szükséges mértékben a többi építőipari, szak- és szerelőipari szakmák képviselőivel, a tervezővel, építtetővel, beruházóval, műszaki ellenőrrel és a kereskedőkkel, szállítókkal.Munkaterülete kiterjed– az új épületek építése során külső és belső fa, vakolat, kő, fém, műanyag, gipszkarton, beton, fahelyettesítő anyag és egyéb felületek bevonatainak önálló készítésére munkahelyi vezető irányítása alatt, illetve kiviteli tervek alapján,– a régi, felújítás alatt lévő építmények külső és belső fa, fal, fém, műanyag, gipszkarton, beton, fahelyettesítő anyag és egyéb felületek régi bevonatainak eltávolítási, karbantartási és felújítási munkáira,– a műemlék jellegű épületek, építmények védett, meghibásodott külső és belső felületeinek, bevonatainak felújítására műemlékvédelmi szakember irányítása alatt.A szobafestő-mázoló és tapétázó szakképesítéssel rendelkező szakember munkakörében az alábbi feladatokat végzi– megvizsgálja az alapfelület tulajdonságait (nedvességtartalmát, szilárdságát, anyagszerkezetét, pH-értékét, felületi szennyeződését, felületi hőmérsékletét, régi bevonat anyagát és állapotát),– meghatározza a bevonat anyagát és az alkalmazható technológiát,– előkészíti a munkát műszakilag,– előkészíti a munkavégzéshez szükséges szerszámokat, anyagokat és segédanyagokat,– a technológiának megfelelően javítja az alapfelületet (megkeveri a javító anyagokat, elhelyezi a sarokvédőt, a repedésgátló anyagokat, kisebb és nagyobb hiányosságokat pótol, kifugáz, glettel, pórust tömít és pórust telít, javít, csiszol, portalanít),– előkészíti az alapfelületet (a szennyeződéseket, régi bevonatokat eltávolítja kaparással, csiszolással, maratással, égetéssel, a felületet zsírtalanítja, alapozza, szilárdítja, szigeteli),– a technológiának és az adott körülményeknek megfelelően elkészíti az alapozó bevonatot (alapmeszel, mélyalapoz, szappanoz, timsóz, rozsdagátlóval alapoz, kellősít, felhordja a tapadóréteget),– elkészíti a közbenső bevonati réteget (előkészíti a bevonat anyagát, felületek közbenső festését, mázolását, közbenső javítását, beágyazza az üvegfátyol szövetet, felragasztja az üvegszövet tapétát),– kialakítja a végső (fedő) bevonatot (megkeveri az anyagot, előkészíti az anyagot, elkészíti a bevonatot, felragasztja vagy felhordja a bevonatot),– elvégzi a felület díszítőmunkáit (hengerez, vonalaz, sablonál, élénkít, durva- és színfröcskölést végez, masszamunkákat végez, elhelyezi a díszítőelemeket, márványutánzatot fest, faerezetet fest, patináz),– képzettségének megfelelően telepíti, üzembe helyezi, működteti és karbantartja a munkavégzéshez szükséges kisgépeket, szerszámokat, berendezéseket,– műszakilag dokumentálja a munkákat, a kapcsolódó költségvetéseket, felméréseket, számlákat, pályázatokat elkészíti,– a munkához kapcsolódó munkajogi, munkavédelmi, környezetvédelmi és biztonságtechnikai jogszabályokat és előírásokat alkalmazza.A tevékenysége keretein belül a szobafestő, mázoló és tapétázó szakember– betartja a munkavédelmi, környezetvédelmi, tűzvédelmi és ergonómiai előírásokat,– munkavégzés közben alkalmazza a hagyományos és korszerű kisgépeket, szerszámokat,– kezeli, karbantartja a munkavégzés gépeit és szerszámait,– jelzi munkahelyi vezetőjének a tapasztalt rendellenességeket,– figyelembe veszi a minőségbiztosítás előírásait.A szobafestő-mázoló és tapétázó szakember feladatkörébe tartozó legfontosabb technológiák, felületképzések:– Belső falfelületen: fehér és színes mészfestés, enyves festés, műgyanta alapú festés, olaj- vagy zománcmázolás, márványutánzatú festés, sima és durva színfröcskölés, gipszstukkó festés, masszamunkák, patinázás, könnyű-, középnehéz- és nehéztapétázás, homlokzatfestés stb.).– Külső falfelületen: fehér és színes mészfestés, műgyantaalapú festés, szilikát kötőanyagú festés, betonlazúrozás, hidrofóbizálás, antigrafiti bevonat készítés.– Fafelületen: pácolás, natúrlakkozás, lazúrozás, egyszerű zsíros mázolás, igényes kivitelű mázolás, zománclakkozás, faerező festés stb.– Fémfelületen: rozsdagátló bevonatkészítés, egy- és kétkomponensű bevonatrendszerek, zománcfestés.
Szobafestő mázoló és tapétázó
OKJ, szakmakereső, OKJ tanfolyam
Olvasson tovább!
- Érdekel a színház világa? - jelentkezz önkéntesnek
- A jövedéki ügyintéző OKJ képzésekről minden, ami fontos
- A termékdíj ügyintéző OKJ képzésekről minden, ami fontos
- A gépíró, szövegszerkesztő OKJ képzésekről minden, ami fontos
- Az általános ápolási és egészségügyi asszisztens OKJ képzésekről minden, ami fontos

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.