Személygépkocsi és kistehergépkocsi (" B" kategória) A " B" kategória fogalma (" B" ) Nemzetközi kategória. A " B" kategóriába tartozik a (forgalmi engedély bejegyzése alapján) legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű, a vezető ülésén kívül legfeljebb 8 állandó ülőhellyel rendelkező gépkocsi, amely lehet személygépkocsi vagy kistehergépkocsi is. Az ilyen gépkocsival, " B" kategóriás, nem kezdő vezetői engedély birtokában könnyű (a forgalmi engedélyből megállapíthatóan legfeljebb 750 kg megengedett legnagyobb össztömegű) pótkocsit korlátozás nélkül szabad vontatni. Az összekapcsolt járművek megengedett legnagyobb együttes össztömege így elérheti a 4250 kg-ot. Nehéz (a forgalmi engedélyből megállapíthatóan 750 kg-ot meghaladó megengedett legnagyobb össztömegű) pótkocsinak " B" kategóriás, nem kezdő vezetői engedéllyel való vontatásához két feltételnek kell teljesülnie: a nehéz pótkocsi (forgalmi engedélyből megállapítható) megengedett legnagyobb össztömege nem haladja meg a vonó gépkocsi (forgalmi engedélyből megállapítható) saját tömegét, és az összekapcsolt járművek megengedett legnagyobb együttes össztömege (vagyis a két forgalmi engedélyből megállapítható megengedett legnagyobb össztömegek összege) nem haladja meg a 3500 kg-ot. Milyen vezetői engedéllyel vezethető? (" B" ) A " B" kategóriába tartozó járművek csak " B" kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethetők. Ez a vezetői engedély a járművezető 18. életévének betöltéséig csak belföldön történő járművezetésre jogosít. Még milyen jármű vezetésére jogosít? (" B" ) A " B" kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még - az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig - a mezőgazdasági vontató és könnyű pótkocsija, a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű. A tanfolyamra való felvétel feltételei (" B" ) Tanfolyamra az vehető fel, aki 17 éves, vagy annál legfeljebb 6 hónappal fiatalabb 1. egészségügyi csoportban egészségileg alkalmas írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel írni, olvasni tud. A tanfolyam tantárgyai (" B" ) Közlekedési alapismeretek 28 óra Közlekedési ismeretek A gépkocsivezetés elmélete Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek Járművezetési gyakorlat 29 óra Alapoktatás 9 óra Főoktatás Városi vezetés 14 óra Országúti vezetés 4 óra Vezetés éjszaka 2 óra Összesen: 57 óra Vizsgatárgyak (" B" ) Elmélet: közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga. Gyakorlat: járműkezelési gyakorlati vizsga, forgalmi gyakorlati vizsga. Vizsgadíjak (" B" ) Díjak Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga 3.760 Ft Járműkezelési vizsga 3.080 Ft Forgalmi vizsga 3.660 Ft Összesen 10.500 Ft A pótvizsga díja megegyezik az alapvizsga díjával. A vizsgára bocsátás feltételei (" B" ) Elméleti vizsgára az bocsátható, aki a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte 17 éves, vagy annál legfeljebb három hónappal fiatalabb, és a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek. Gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette 17 éves a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek. a forgalmi vizsgához sikeres járműkezelési vizsgát tett. Forrás:Közlekedési Főfelügyelet
Személygépkocsi és kistehergépkocsi (B kat.) vezetői engedély
autósiskola

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.