Ilyen végzettsége lesz Császár Eszternek, aki másodéves. De van megoldás: megérteni, és rengeteget gyakorolni. Csakis így lehet teljesíteni a követelményeket. Nem árt még külön tanárhoz is járni, hogy egyénileg felkészítsen – javasolja. Bevallja, hogy ő „nem az a napi szinten tanuló” fajta, inkább vizsgaidőszak előtt találja a hajnal a jegyzetek fölött. Ám a gyakorlatokra minden héten készül. Fel mernél venni másik szakot? – faggatom óvatosan.Kizárt dolog! - vágja rá azonnal. Eszter nagyon megszerette a várost, az egyetemet, hamar sok barátot szerzett. Új környezet, új város, az önállóság tanulása is vezette Veszprémbe. Nem bántad meg a választást? Igen is, meg nem is. Sajnos rá kellett jönnöm, hogy ez a szak nem azt adja nekem, amit én szeretnék csinálni. Továbbra is maradok az egyetemen, de másik szakon folytatom. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem jó ez a szak. Magas fokú képzést kapunk kiváló tanároktól és biztos tudunk szerezni állást az itt megszerzett diplomával. Arról, hogy hol és mit szeretnék majd a diplomával kezdeni, még nem tudok nyilatkozni…Szőke JuditMOT
Rémisztő szervetlen kémia gyakorlat
Ba, Bsc, egyetem

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.