A 3 hónapos Reklám és kreativitás kurzus hiánypótló a magyar oktatási piacon. Mint Kárpáty András a CEUMEDIA programmenedzsere elmondta, a tavaly elindított CEU Médiakurzuson részt vevő hallgatók közül sokan igényelték azt, hogy a média egy-egy területére külön fókuszáló programok keretében folytathassák tanulmányaikat. Ezen igények, illetve a piaci felmérések alapján döntött úgy az egyetem, hogy több szakirányú képzési programot is elindít – kezdőknek és haladóknak egyaránt. Az első ilyen tematikus képzési program a „Reklám és kreativitás” címet viseli. Kaszás György, a McCann-Erickson Budapest Worldgroup reklámügynökség volt vezető kreatívigazgatója, jelenleg a McCann-Erickson Budapest partner trénere, a képzés szakmai anyagának összeállítója és egyben szakmai igazgatója az előadásokat három nagy terület köré csoportosította. 1. A kreatív folyamat: a reklámüzenet megalkotása 2. Az ötlet és a kreativitás viszonya 3. Speciális területek, amelyek nélkül nem képzelhető el a kreatív minőség. Ez utóbbiak nagy része az utóbbi években került fel a nemzetközi reklám palettájára, így a legfrissebb trendekről is hallhatnak a diákok. Ezek közé tartoznak például a radar alatti reklámok, a nem hagyományos műfajok, mint például az ambient marketing, a consumer generated marketing, a product placement, a virusreklám stb. (Néhány terület annyira új, hogy még a pontos magyar nyelvű fordítása sem létezik.) Ezenbelül a képzés témakörei rendkívül széles területet fednek le. Csak néhány példa: A kreatív reklám elvárásai és ismérvei, Reklám és szexualitás, Közcélú reklám, Politikai reklám, Kreatívgondolkodás-technikák. Kaszás György számos előadót felkért az előadások megtartására, például Sas István reklámfilm-rendezőt, az MRSZ alelnökét és a KOAK (Kommunikációs Akadémia) igazgatóját, Simon Zoltánt, a Café Reklám kreatív igazgatóját és az ADCH (Art Directors Club Hungary) elnökét, Katona Évát, a Kreatív magazin főszerkesztőjét, Dr. Fazekas Ildikót, a Önszabályozó Reklámtestület főtitkárát. Egy-egy témakörben hetente kétszer, esti időpontban 2 x 90 perces, interaktív előadások lesznek, a hallgatókat intenzíven bevonják a munkába– és így ők gyakorlatok és viták keretében sajátíthatják el a tananyagot. A képzést mindenkinek ajánljuk, akit érdekel a reklámalkotás folyamata, és szeretne bekerülni a reklámügynökségek vagy médiák világába. Azok is profitálhatnak belőle, akik már a szakmában dolgoznak, de úgy érzik, hogy tudásuk tovább mélyítéséhez a reklámszakma “nagy öregjei” hozzásegíthetik őket. A képzésre a jelentkezési határidő: 2006. február 24. Elérhetőségek: CEU Business School 1023 Budapest, Frankel Leó út 30-34 Kárpáty András, +1-887-5080 media@ceubusiness.com www.ceumedia.hu
Reklám és kreativitás-CEU
felnőttképzés, felnőttoktatás

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.