A projektmenedzser asszisztens, mint a projekt vezetőjének közvetlen munkatársa – a projektvezető irányítása mellett végzi előkészítő, elemző, szervező munkáját, közreműködik a konkrét projektfeladatok hatékony megoldásában, – részt vesz a projektek tervezésében, fejlesztésében, megvalósításában, – gondoskodik arról, hogy a projektben résztvevők ismerjék a projekt egészét és részfeladatait, ismerjék a szerződések betartásából, a minőségbiztosításból, a jogszerű szoftverhasználatból rájuk eső feladatokat, – részt vesz a szervezési, irányítási rendszer működtetésében, egyes területeken önállóan is tevékenykedik, – segíti a projekt működéséhez szükséges információáramlást, az információ tömegének naprakész kezelését, – kész bizonyos részfeladatok, kommunikáció, adminisztráció elvégzésére, – a felsőbb szakmai vezetés által megfogalmazott célokat a gyakorlati teendők (a fenti tevékenységek) nyelvére lefordítja, a tevékenységeket részfeladatokra bontja, az egyes résztevékenységeket végzők munkáját koordinálja, irányítja és a megfelelő munkafeltételeket biztosítja, – munkáját jogszabályi környezetben, azok alkalmazásával látja el, – részt vesz a döntés-előkészítésben, a munkafolyamat szabályozásában, az ügyvitel kialakításában, – tevékenységét szakmai irányítás mellett, önállóan végzi az informatikai, irodatechnikai, AV eszközök alkalmazásával, – végigkíséri és segíti a projektrésztvevők sikeres együttműködését, – a projekt részfeladatainak összehangolt működtetésével hozzájárul a vállalat teljesítményének növeléséhez.
Projektmenedzser asszisztens
felnőttképzés, felsőfokú szakképzés, FSZ, felnőttoktatás, OKJ tanfolyam

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.