A jegybank és az ország gazdasági működéséhez is elengedhetetlen, hogy a felsőoktatásból kikerülő szakemberek korszerű közgazdasági tudással rendelkezzenek. A folyamatosan változó tudásanyag átadása a hagyományos módszerekkel egyre nehézkesebb, a jövő gazdasági szakemberei online tananyagok nélkül nehezen boldogulhatnak. A projektet bemutató sajtótájékoztatón a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, Király Júlia is hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a szakmai műhelyek folyamatosan fejlődjenek. A közgazdaságtan oktatására különösen igaz, hogy nem csak a hallgatók, de az ország érdeke is, hogy felkészült, nemzetközi tapasztalatokkal, korszerű tudásanyaggal rendelkező szaekemberek kerüljenek a munkaerőpiacra. Ennek feltétele, hogy a közgazdasági képzések dinamikusan változó tudásanyagát az intézmények korszerű feltételek között adják át a hallgatóknak. Azt, hogy a versenyképes tudás elsajátításához ma már nélkülözhetetlenek az online tananyagok, a hallgatók és oktatóik is érzik. Legalábbis ez derül ki abból a kérdőíves felmérésből, amelyet az ELTE Társadalomtudományi Karának Közgazdaságtudományi Tanszéke készített. A hallgatók 47%-a, és az oktatók 86%-a igényelné további online tananyagok használatát, a Közgazdaságtudományi Tanszék hallgatóinak száz százaléka úgy nyilatkozott, hogy rendszeresen használ online tartalmakat a vizsgákra való felkészülés során. A digitális tartalmak, és a digitális képzési csomagok terjedését támogatja a „Tananyagfejlesztés és tartalomfejlesztés, különös tekintettel a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai (MTMI) képzésekre” című TÁMOP pályázat is. A kiírásra sikeresen pályázott az ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszéke, így 2011 szeptemberéig – a Balassi Kiadó Kft.-vel, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetével konzorciumban – összesen 87.290.444 millió forintot költenek a jövő gazdasági szakembereinek színvonalas képzését segítő, online tananyagfejlesztésre. Ebből az uniós támogatás összege 69.832.355 forint. - A Magyar Nemzeti Bank folyamatosan jelentős kihívásokkal néz szembe, ezért a döntéseket előkészítő szakmai műhelynek szünet nélkül fejlődnie kell. Ehhez a munkához pedig nélkülözhetetlen a jelenlegi és jövőbeli stábtagok legmagasabb szintű felkészültsége. A színvonalas közgazdász-képzés azzal is segíti az átlátható, érthető jegybanki működést, hogy a gazdaság szereplőinek látókörét bővíti – hangsúlyozta a pályázatot bemutató sajtótájékoztatón Király Júlia, az MNB alelnöke. Hozzátette: a megalapozott közgazdasági tudás ma már sokkal inkább az új helyzetekről való következetes gondolkodásról szól, amelyhez nélkülözhetetlen a korszerű, nemzetközi eredmények ismerete. Pete Péter, a program felelőse ennek kapcsán megjegyezte: a közgazdasági oktatáson belül háttérbe szorul az elemző irányvonal, pedig ez a tudás a döntéshozókat segítheti céljaik elérésében. A „Tartalomfejlesztés az ELTE Társadalomtudományi Karának Közgazdaságtudományi Tanszékén” című pályázatnak köszönhetően 38 új, moduláris tananyag kerül fel a világhálóra, amelyből 28 kurzus idegen nyelven is elérhető lesz. A pályázati források lehetővé teszik, hogy a hallgatók mellett bárki számára - és gyakorlatilag a világ bármely pontjáról - elérhetővé váljanak a munkaerő-piaci igényekhez igazodó, nemzetközi tananyagokat is adaptáló, gyakorlati tudást adó tartalmak, a www.tankonyvtar.hu, valamint a www.bkiado.hu oldalakon. Ez nagy segítséget jelenthet a külföldi ösztöndíjasoknak, valamint a hazai egyetemeken tanuló, külföldi hallgatóknak, de a fejlesztésekből előnyt kovácsolhat mindenki, aki közgazdasági jellegű képzésen vesz részt. - Az idegen nyelvű kurzusok indításával az európai munkaerőpiacon is jól hasznosítható tudást adhatunk át hallgatóinknak, de a fejlesztések eredményeként növekedhet a hallgatói mobilitás is - mondta Pete Péter. A projekt felelőse hozzátette: a hazai és külföldi felsőoktatási intézményekkel kialakított együttműködések az idegen nyelvű képzésben részt vevő külföldi és hazai diákok, oktatók számának növekedését eredményezhetik, ami – az így megszerzett nemzetközi tapasztalatnak és tudásnak köszönhetően - tovább javíthatja a hallgatók elhelyezkedési esélyeit. B.E. www.mot.hu
Online közgazdasági tananyag
felnőttképzés, felnőttoktatás

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.