$kep1$Az Andrássy Egyetemet nemzetközi együttműködés keretében alapították 2001-ben azért, hogy a külügyi szolgálat vezetői számára nyújtson képzéseket, ezzel jelentősen hozzájárul a közép-európai térség Európai Unióba való integrációs folyamatához. A magas színvonalú, gyakorlatorientált, német nyelvű képzésekre több mint 25 európai országból érkeznek hallgatók az intézménybe. A nemzetközi oktatói kar is egyedülálló lehetőségeket biztosít a hallgatók számára a továbbtanulás és a szakmai kapcsolatok szempontjából.Kis létszámú csoportokban intenzív műhelymunka folyik, melyeknek mind a hallgatók mind az oktatók aktív szereplői. Emellett minden szemeszterben lehetőségük nyílik a hallgatóknak, hogy külföldi szakmai tanulmányutakon vegyenek részt, ahol belekóstolhatnak az aktuális diplomáciai, gazdasági vagy éppen a közép-európai kulturális élet rejtelmeibe. Az interdiszciplinaritás az Andrássy Egyetemen a tantervek felépítése és a szakok közötti átjárhatóság által a gyakorlatban is megvalósul. Így például a történész hallgatók belekóstolhatnak jogi, gazdasági és politikatudományi témákba is, mely által még szélesebb körű ismeretekre tehetnek szert. Az egyetem végzőseit szívesen látják az Európai Unió intézményeiben, illetve nemzetközi nagyvállalatoknál, hiszen a kutatás és az oktatás középpontjában európai és európai integrációs témák állnak, különös tekintettel Közép- és Kelet-Európa országaira valamint a Duna-régióra.Az elhelyezkedési esélyeket növeli az is, hogy német nyelvű a képzés, hiszen térségünkben még mindig a német az uralkodó nyelv. Alapdiplomával a következő mesterképzések közül választhatsz: Európai és nemzetközi igazgatásKözép-európai történelemNemzetközi gazdaság és gazdálkodásNemzetközi tanulmányokSzakirányú továbbképzések:Közép-Európa tanulmányokÖsszehasonlító Állam- és Jogtudományok (LL.M.)Felvételire akkor is van lehetőséged, ha még nem rendelkezel diplomával, de a tanulmányaidat már lezártad.A részletekről az Andrássy Egyetem honlapján tájékozódhatsz.
Nyitva áll előtted Európa!
Ba, Bsc, egyetem, mesterképzés, alapképzés, felvételi
Olvasson tovább!
- Ösztöndíj, gyakorlatias tudás, könnyű munkába állás
- Érdekel a színház világa? - jelentkezz önkéntesnek
- Versenyistállót vagy szívvel-lélekkel nevelő középiskolát válasszon?
- Felsőoktatási felvételi 2013 - határidő, pontszámítás, felsőoktatási szakképzés
- A középiskolások többsége nem tudja, mit akar - így látták az Educatio kiállításon is

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.