A programsorozat célja, hogy a győri intézmény képzéseit megismerhessék a leendő első éves hallgatók, és az intézmény iránt érdeklődők. Sok hasznos információt kaphatnak itt a résztvevők a 2008/2009. felvételi eljárásról, az intézmény működéséről, a képzésekről.A Nyitott Kapuk Napja november 24-én 10 órától várja az érdeklődőket a NYME-AK II. sz. oktatási épületében, a Liszt Ferenc utca 17-ben. A Nyitott kedd délutánok alatt a látogatók minden héten más-más szak képzésébe pillanthatnak be 15 órától.Szakonkénti tájékoztatásNovember 6-án a Tanító szak tart általános tájékoztatót, valamint bemutatja a választható műveltségi területeket.November 13-án a Hotel Famulusban Darabos Ferenc ismerteti a Turizmus-vendéglátás, valamint a vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser képzéseket, majd a hallgatók tartanak élménybeszámolót. Később az érdeklődők megnézhetik a Hotel Famulus gyakorlóhotelt.A gyógypedagógia szakkal november 20-án ismerkedhetnek meg az érdeklődők a Gárdonyi Géza utcai A épületében. 15 órától a nappali tagozatos gyógypedagógus hallgatók fogadják az érkezőket, és részt vesznek a kialakuló beszélgetésben, mesélnek a tapasztalatokról. Később Bolla Veronika főiskolai tanársegéd tart előadást Hagyományok és haladás címmel a gyógypedagógus BA képzés tartalmáról. A programban szerepel még filmvetítés és élménybeszámolók, kérdések megválaszolása.November 27-én a szociálpedagógia szakos hallgatók várják a látogatókat, hogy bemutathassák a képzésüket. Itt is lesznek bemutatók, tájékoztatót tartanak a szak tanárai. Később lehetőséget biztosítanak egy-egy szociális képesség (empátia, énerő) mérésére, szituációelemzésre.December 4-én a rekreációszervezés és egészségfejlesztési szakot kereshetik fel a diákok, ahol tájékoztatók, bemutatóórák és felvételi követelményeket ismertetik a megjelentekkel. Persze itt is lehet majd kérdezni.Az andragógia szak december 11-én vár minden érdeklődőt, aki a felnőttképzéssel szeretne foglalkozni. Forrás: www.edupress.hu
Nyitott Kapuk Napja a Nyugat-Magyarországi Egyetemen
Ba, Bsc, egyetem, mesterképzés, alapképzés, felvételi
Olvasson tovább!
- Ösztöndíj, gyakorlatias tudás, könnyű munkába állás
- Érdekel a színház világa? - jelentkezz önkéntesnek
- Versenyistállót vagy szívvel-lélekkel nevelő középiskolát válasszon?
- Felsőoktatási felvételi 2013 - határidő, pontszámítás, felsőoktatási szakképzés
- A középiskolások többsége nem tudja, mit akar - így látták az Educatio kiállításon is

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.