A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai menedzser – a megbízók megbízása alapján – önállóan tervez meg, készít elő, irányít, illetve old meg szállítmányozás-logisztikai feladatokat áruk nemzetközi rendszerben történő továbbítására, rendelkezésre tartására, hatósági kezelések elvégeztetésére vonatkozóan. Fő feladatként – a megbízásnak megfelelően – gondoskodik az áru logisztikai rendszeren belüli helyváltoztatásával, rendelkezésre tartásával vagy egyéb feladatokkal kapcsolatos teendőkre vonatkozóan a megfelelő szerződések megkötéséről, és az ezzel összefüggő egyéb tevékenységek ellátásáról. 4. A foglalkozás gyakorlása során előforduló legfontosabb feladatcsoportok, feladatok Ismeri és át tudja tekinteni azt a logisztikai rendszert, melyben a megbízást teljesítenie kell Gyűjti és elemzi a fuvarozási, szállítmányozási, raktározási, kikötői és egyéb díjszabásokat, aktuális díjakat és egyéb információkat a logisztikai rendszer résztvevői részéről. Előkészíti a logisztikai rendszer részét képező szállítmányozókkal, fuvarozókkal és egyéb vállalkozókkal folytatott tárgyalásokat a vállalat, vállalkozás piaci helyzetének feltárása, elemzése alapján. Megköti a hosszú lejáratú, esetleg éves szerződéseket a logisztikai rendszer működtetése szempontjából fontos bel- és külföldi fuvarozókkal, partner szállítmányozókkal vagy egyéb vállalkozókkal, pl. raktárházakkal, rakodási vállalkozókkal, biztosítókkal, vámügynökökkel, illetve javaslatokat tesz a vállalatvezetés számára ezek megkötésére. Folyamatos, jó kapcsolatokat alakít ki és tart fenn a potenciális megbízókkal: bel- és külföldi kereskedőkkel és a partner szállítmányozó vállalatokkal. Szakszerűen megvizsgálja a beérkező megbízásokat teljesíthetőség szempontjából, ha nem megfelelőek, szaktanáccsal segít a megbízóknak átdolgozásukban. Javaslatot tud adni megbízóinak a legmegfelelőbb paritás, fuvareszköz típus, útvonal, csomagolási mód, biztosítási módozat, és egyéb, fuvarozással, szállítmányozás-logisztikával összefüggő feltétel kiválasztásához. Teljesíthető megbízás esetén gazdasági kalkulációira támaszkodva kiválasztja a legalkalmasabb fuvarozási módot, eszközt és az egyéb logisztikai feltételeket, valamint a lebonyolításhoz legalkalmasabb fuvarozót vagy partner szállítmányozót, illetve egyéb vállalkozót. Megköti a nemzetközi fuvarozáshoz, partner szállítmányozó bekapcsolásához vagy egyéb logisztikai szolgáltatás megszerzéséhez szükséges szerződéseket, és kiállítja a megfelelő okmányokat. Folyamatosan nyomon követi a szerződések teljesítését, és szükség esetén megbízója érdekében beavatkozik azok menetébe. Elszámol megbízóival és a bekapcsolt vállalkozókkal szerződései, megállapodásai alapján. Az egyes ügyletek rendszerszemléletű gazdaságossági vizsgálata alapján megteszi a szükséges intézkedéseket.
Nemzetközi szállítmányozási és logisztikai menedzser
felnőttképzés, OKJ, felnőttoktatás, OKJ tanfolyam, szakmunkásképzés

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.