A nyomtatott sajtó termékeinek előállításában fontos szerepet tölt be a korrektor, aki tevékenységével lényegesen befolyásolja a lap arculatát, színvonalát. Munkájának célja, hogy a szöveg nyelvi, helyesírási és tipográfiai szempontból hibátlan legyen. A korrektor feladata a hagyományos nyomdai termelési folyamatban a megrendelőtől kapott kézirat és a nyomdai formakészítés során létrejött szöveg, illetve illusztráció-szöveg kombináció összevetése a kiadó vagy tervező által előkészített kézirattal és tipográfiai tervvel. Munkahelye valamely szerkesztőség, illetve kiadó. Az újságkészítés csoportmunka: több ember összehangolt munkájának eredménye. Ezért szükséges, hogy a korrektor – miközben felelősséggel látja el saját feladatát – részt vesz a szerkesztőségi közösség életében és a munkafolyamatok szerint kialakított munkacsoportok munkájában. Szoros munkakapcsolatot tart fenn és rendszeres konzultációt folytat a szerkesztőkkel, tördelőkkel. Munkája egyfelől szigorúan véve ,,szolgai'': nevezetesen a kézirat tartalmának csonkítatlan átmentése, ugyanakkor önállóságot feltételez olyan esetekben, amikor a szerző, szövegbeíró vagy bárki más figyelmetlenségéből vagy az ismeretek hiányából lényegesen súlyosabb hiba kerül a szövegbe. Feladata a nyomdai eljárásban keletkezett hibák kijelölése a helyesírási szabályok és a nyomdai eljárás sajátosságainak figyelembevételével. Szükség esetén feladata a szöveg nyelvhelyességi hibáinak jelölése és/vagy javítása. Az elektronikus szerkesztőségi vagy kiadói formakészítő eljárásban a fentieken túl képesnek kell lennie a jelölt hibák kijavítására a technológiai folyamatban játszott helye és szerepe szerinti módon. A korrektor kézirat-előkészítőként tevékenykedik, amikor a hagyományos gépírásos kéziratot ellátja a szabványos jelekkel, hogy az operátor hibátlanul és egyértelműen tudja szövegszerkesztőn elkészíteni a szöveges nyomóformát. Kézirat-előkészítői a munkája akkor is, amikor az egyéni szövegszerkesztőn megírt szöveget a nyomdaipari feldolgozásra alkalmassá teszi.
Korrektor
felnőttképzés, OKJ, felnőttoktatás, OKJ tanfolyam, szakmunkásképzés

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.