Kínába utaznak a magyar középiskolások

nyelvtanfolyam, nyelvtanulás

A Radnótit októberben kereste meg az ELTE Konfuciusz Intézete, hogy a kínai nyelv tanítását elindítsák. Az intézet - azaz rajta keresztül a kínai állam - fizeti a nyelvtanárt, és adja a tananyagokat, tankönyv is készül. A szegedi szakkör két legjobb diákja - magyar diákcsoporttal - idén nyáron Kínába utazhat egy hétre, a költségeket a repülőjegy kivételével a kínaiak állják. A szakkört és ősztől az órákat is anyanyelvi tanár, Zhu Min tartja. A tanárnő a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán is oktat. A Konfuciusz Intézet Budapesten, és több településén is indít ingyenes, " ismerkedő " nyelvtanfolyamokat, hogy az érdeklődők megtudhassák: érdemes-e a kínai nyelvet tanulniuk. Iskolája két korábbi diákjáról is tud Gál Béla igazgató, akik jelenleg Kínában élnek: világcégeknél dolgoznak Ázsia túlsó felén a Szegedről elszármazottak. Ők még nem a gimnáziumban tanulták a kínai nyelvet, de néhány év múlva már a Radnótiban végzettek is elkezdhetik a munkát valamelyik nagyvállalat kínai részlegében. Vagy éppen olyan kínai tulajdonú cégnél, amely hazánkban nyitott leányvállalatot - a Peking felől érkező befektetések összege elérte a 300 millió dollárt, és tovább növekszik. Szegeden készülnek erre: tavaly ősz óta a szakkörön, idén szeptembertől majd a tanórákon, második nyelvként tanulható a kínai. Négy év múlva már érettségizhetnek is belőle a diákok. A szegedi gimnázium lesz a második az országban, ahol középiskolások tanulhatják ezt a nyelvet, az idei első tanévben tizenöten kezdik. Móra FS www.mot.hu