Itt az egyedülálló Sikeres Pályaválasztás Mentor

Ne veszítsen százezreket a családja a rossz pályaválasztási döntés miatt! Kerülje el a csalódást, amit a rossz szakmaválasztás okoz! Segítünk!

A 4 legfontosabb dologgal nincsenek tisztában a szülők és a továbbtanulás előtt álló diákok, amikor a továbbtanulásról döntenek:

  1. Nem ismerik a választható pályákat, és a tanulható OKJ szakmákat,

  2. Nem tudják, hogy ma már csak 1 OKJ szakma megszerzését teszi lehetővé az állam ingyen, s ezért óriási a felelősség, hogy jól válasszanak középiskolát, mert később százezreket, milliókat kell gyerekük képzésére költeniük

  3. Nem ismerik, hogy milyen képességek, és személyiségjegyek alapján kellene választaniuk pályát, iskolát;

  4. Nem ismerik a módszereket, hogyan mérhetnék fel gyermekük képességeit, tulajdonságait, amikre nagyon sok esetben nem lehet a tanulmányi eredményből következtetni

Súlyos csalódások, milliós költségek

10-ből 8 diák már októberben másik szakmát választana, mert érzi, hogy rosszul döntött! Akik mégis megszerzik a végzettséget sohasem fognak abban a szakmában dolgozni, márpedig  egy új OKJ szakma megszerzése a családnak akár milliós kiadás is lehet, figyelembe véve a több százezres tanfolyami díjakat, a diákigazolvánnyal járó kedvezmények, a családi pótlék, az eseteges árvaellátás elvesztését.

Nézzen csak körül a saját környezetében!

Amikor az ember sok év után az osztálytalálkozón elbeszélget a régi társakkal ledöbben, hogy alig maradt valaki, aki azzal foglalkozik, amit tanult.

Sajnos nem kell ilyen messzire mennünk az időben: már a végzősök nagyobb része úgy nyilatkozik , hogy egészen más irányba megy tovább, ha befejezte az iskoláit, mert nem szereti tanult szakmáját, hivatását, már csak a bizonyítványt, diplomát szeretné!

Gondoljon bele, a volt osztálytársai, egyetemi évfolyamtársai közül hányan vannak végzettségüknek megfelelő állásban? Ugye elképesztő az eredmény!

Mit veszít, ha rosszul döntenek az érettségi utáni továbbtanulásról?

Ha anélkül döntenek a továbbtanulásról, hogy felmérnék érettségiző gyermeke képességeit, motivációit a munkával kapcsolatban kiteszik magukat az alábbiaknak:

  • Ha a rossz döntés következményeként középiskolát kell váltani, másik szakra átjelentkezni, az nemcsak rengeteg adminisztráció, utánjárás, hanem sok felesleges kiadás is, mire beszerzi az újabb és újabb tankönyvcsomagokat és felszereléseket.

  • Fizetős formában tud csak más OKJ végzettséget szerezni a gyermeke, ha az  érettségi utáni szakközépiskolában megszerzi azt az OKJ végzettséget, így újabb súlyos anyagi terheket vállal magára.

  • Elvesztegeti az időt, amit olyan szakmára, amiben később nem fog dolgozni;

  • Ha kiszámolja mennyi pénzt nem keres meg a gyermeke, mert ugyan már dolgozhatna, de e helyett újabb pár évig tanul, ez is lehet akár milliós nagyságrend, amit Önnek kell finanszírozni!

  • Gyermekének kudarca, hogy olyasmit tanuljon, amit nem szeret, akár magától a tanulástól is elveheti a kedvét, pedig a mai világban az lehet sikeres, aki szakterületén folyamatosan képezi magát, lépést tart a technikai fejlődéssel.

Természetesen nem várható el a szülőktől, hogy szakértő pályaválasztási tanácsadóként segítsék a gyereküket, hisz erre nincs képesítésük!

Mit tehet akkor a szülő és az érettségizett diák, ha felelősségteljesen akar dönteni?

Elmehetnek pályaválasztási tanácsadó szakemberhez, aki többszöri konzultáció és alapos felmérés után javasol számára szakmát. Csakhogy erre már nem nagyon van lehetőség szeptemberig!

Éppen ezért azt javasoljuk, hogy használja a MOT.HU szolgáltatását, ami a 21. század technológiáját alkalmazva online segítséget nyújt Önnek a pályaválasztásról:

Itt az online segítség, az egyedülálló Sikeres Pályaválasztás Mentor program

Online támogatás profi szakemberektől az érettségizett diákoknak és szüleiknek, ami mindazt tartalmazza, ami a sikeres pályaválasztáshoz nélkülözhetetlen

Mi mindent kap ebben az online anyagban?

  • Tesztek, melyekkel gyermeke felmérheti valódi képességeit, amiket meg sem tudhat az érdemjegyeiből!
  • Felmérések, melyekből kiderül mire hivatott az Ön gyermeke!
  • Önértékelő eljárások, melyek megmutatják milyen pályákon lehet igazán sikeres a gyermeke, amiben ráadásul örömét leli!
  • Melyek a legbelsőbb ambíciói, amit talán Ön sem ismer még?
  • Profi pályaválasztási szakemberek video tanácsadását, akik évtizedes tapasztalataikat osztják meg Önnel a választás szempontjairól.
  • Pszichológus szakember video interjúja, a döntés szempontjairól, nehézségeiről és a megoldásokról
  • Tájékoztatást arról, mit tanulhat a gyermeke állami támogatással, s mi az, amiért fizetni kell
  • Végül a MOT.HU-n Megmutatjuk hol tanulhatja (bárhol az országban, esetleg határon túl) a kiválasztott hivatást

Lépésről lépésre végigvezetjük Önt és gyermekét egy olyan úton, ami lehetőséget teremt , hogy a legjobb döntést tudják meghozni gyermeke továbbtanulásával kapcsolatban!

A legfontosabb segítséget nyújtjuk Önnek és gyermekének, ami a továbbtanulási döntéshez elengedhetetlen! Mire végigér az izgalmas megismerési folyamaton, meg fogja tudni, hogy az Ön gyermekének milyen pályák, hivatások valók!

Ami nem a Sikeres Pályaválasztás Mentor:

    • nem egy iskola katalógus, vagy felsőoktatási szakokat bemutató könyv száraz adatokkal, hiszen hogyan is dönthetne ilyen nagy horderejű kérdésben pusztán azok alapján

    • nem pályaválasztási elméletek bemutatása, mert Önnek gyakorlati segítségre van szüksége!

    • nem egy e-book, ami csak útmutatást ad, mert Önnek és a gyermekének pontosan az Önök lehetőségeire szabva kell jól dönteniük!

Mit nyerhet ha  megrendeli?

  • Abban segít, hogy miként tudja gyermekének tulajdonságai alapján a számára legjobb hivatást, pályát, szakmát kiválasztani.
  • Meg fogja látni, milyen sokféle lehetőség közül választhatnak, olyanok közül is, amit sosem gondolt volna!

Több száz könyv anyaga és több évtizedes segítői tapasztalat egyszerűen feldolgozható formában

Összegezve több évtizedes tanulás, több évtizedes tapasztalat, aminek esszenciáját megosztják Önnel a Továbbtanulás Mentor szerzői!

Pusztán az elmélettel nem is menne semmire!

A program legfőbb értéke, hogy szinte kézen fogva vezeti végig Önt és gyermekét azon az úton, melynek végén biztosan tudni fogják hogyan kell dönteniük, mit kell választaniuk!

Ne rendelje meg gyermekének a SikeresTovábbtanulás Mentor programot,

    • ha azok közé a szerencsés kevesek közé tartozik, akinek gyermeke sziklaszilárd elhatározással tudja, mi az ő hivatása!

    • ha elhatározta, hogy azt fogja tanulni a gyereke, amit Ön jónak lát.

    • ha nem baj, hogy éveket és súlyos százezreket veszít a pályaválasztási próbálkozásokkal

    • ha nem bánja, hogy még 30 évesen is a gyerekszobát használja a gyermeke, és képtelen önálló felnőtt életet élni.

Mit nyerhet ha megrendeli a Továbbtanulás Mentor programot?

    • Pontosan olyan hivatást, szakmát fog választani, ami gyermekének tulajdonságai alapján a számára legjobb!

    • A fentiek alapján a munkát nem teherként éli meg, hanem örömmel végzi, ami ugye napi 8 órában nagyon nem mindegy!

    • Sok olyan lehetőség közül választhatnak, amire sosem gondolt volna!

Rendelje meg most, 15.000 Ft helyett mindössze 4990 Ft-ért, hogy

  • megspórolja a felesleges milliós kiadásokat,
  • megóvja gyermekét a csalódástól, amit egy rossz szakmaválasztás okoz

    Vezetékneved:
    Keresztneved:
* E-mail címed:
* Mail Formátum:
    Számlázási cím:
    Irányítószám:
    Város:
Email marketing by Interspire

Itt tanulhatod: