A Miskolci Egyetem a térségi munkaerő-piaci folyamatokat és igényeket elemezve, valamint a Kelet-Közép-Európa legnagyobb kínai befektetőjének számító Wanhua Csoport megyében való megjelenését követően döntött a kínai nyelv és kultúra oktatása mellett. Ezen felül a Wanhua-BorsodChem kutatóbázisa által biztosított gyakorlati és ipari háttér birtokában az egyetem olyan képzéseket kínál a hallgatók számára, amelyek megfelelnek a 21. századi tudományos technológiai elvárásoknak. A Wanhua-BorsodChem által kialakított ösztöndíjrendszer részeként a hallgatók tanulmányokat és kutatásokat folytathatnak majd Kínában, friss diplomásként pedig a vállalatnál helyezkedhetnek el. - A Wanhua-BorsodChem érdekelt abban, hogy leendő munkavállalói rendelkezzenek mindazokkal a kompetenciákkal – így a kínai nyelvtudással és a legújabb technológiák ismeretével is – amelyek ahhoz szükségesek, hogy a friss diplomás munkatársak azonnal beilleszkedhessenek a termelés folyamatába, és az interkulturális gátakon átlépve együtt tudjanak dolgozni kínai kollégáikkal – mondta Jiansheng Ding, a Wanhua-BorsodChem elnök-vezérigazgatója. - Mindez találkozott a Miskolci Egyetem azon törekvésével, hogy az itt diplomát szerző hallgatók munkaerő-piaci versenyképességének javításához további segítséget adjunk: a hallgatók az egyetemi oklevél mellett olyan idegennyelv-tudás birtokába jutnak, mely hosszú távon biztos munkalehetőséget nyújt számukra – tette hozzá Prof. Dr. Patkó Gyula, a Miskolci Egyetem rektora. - Az érdeklődés nagyon jelentős, egyetemünkön és egy miskolci középiskolában már 170 diák tanul kínaiul, s idén szeptembertől újabb, Kínából érkező tanárokkal bővülhet oktatóink köre - jegyezte meg Prof. Dr. Patkó Gyula. A Miskolci Egyetem és a BorsodChem 2002 óta működik együtt az egyetemi szintű vegyipari képzés magas színvonalának biztosítása, valamint a kutatás és fejlesztés támogatása érdekében. Azóta a BorsodChem gyakorlati oktatást biztosít a Műszaki Anyagtudományi Kar vegyipari technológia szakirányos hallgatói számára, tavaly óta pedig kihelyezett Műveleti Laboratóriumot üzemeltet telephelyén.
Ismerd meg Kínát a Miskolci Egyetemen
Ba, Bsc, egyetem, mesterképzés, alapképzés, felvételi
Olvasson tovább!
- Ösztöndíj, gyakorlatias tudás, könnyű munkába állás
- Érdekel a színház világa? - jelentkezz önkéntesnek
- Versenyistállót vagy szívvel-lélekkel nevelő középiskolát válasszon?
- Felsőoktatási felvételi 2013 - határidő, pontszámítás, felsőoktatási szakképzés
- A középiskolások többsége nem tudja, mit akar - így látták az Educatio kiállításon is

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.