Hiányszakma őrülteknek - a PLC programozó

felnőttképzés, felsőfokú szakképzés, FSZ, OKJ, szakmakereső, félfőiskolai képzés

A PLC egy angol kifejezés rövidítése, ami magyarul programozható logikai vezérlőt jelent. Hogy ez pontosabban mit jelent? – részben egy frappáns választ korunk technikai kihívásaira, másrészt pedig egy igazán sikeres lehetőséget ahhoz, hogy boldogulj. Persze nem titok, hogy ez a pálya csak őrülteknek való, olyan fiataloknak és idősebbeknek, akik a tévémaci bámulása helyett számítógépes gyermekjátékokon nőttek fel, és mindenképpen komoly programozási érdeklődéssel rendelkeznek! Ha esetedben ez így van, akkor nem hangozhatnak számodra már idegenül az olyan kifejezések, hogy „PC-re telepített fejlesztőkörnyezet” vagy „interfészrendszer” és az ezekhez hasonló, átlagemberek számára kissé riasztó fogalmak.

A PLC programozás elsajátításához nem szükséges egyetemi végzettség, egy érettségivel is hozzákezdhetsz, de azért az egyáltalán nem hátrány, ha érdekel a fizika, és esetleg a villamosmérnöki hivatás iránt is érzel bizonyos vonzódást.

- Itt nem pusztán virtuális programokról van szó, amelyek csak a számítógép memóriájában léteznek, hanem fizikailag is jelenlevő logikai hálózatokról – világosít fel Pintér Zoltán, a programozás szakértője.

A PLC tehát egy olyan irányító és vezérlőfunkciókat ellátó egység, ahová csavarok és vezetékek is csatlakoznak, és ennek segítségével bonyolult gépek, gyártósorok automatizálási rendszerének működését lehet különféle saját készítésű programokkal szabályozni, ami izgalmas és egyben felelősségteljes feladatokat jelent. Budapesten és az ország számos helyén indulnak OKJ-s PLC programozó tanfolyamok, időtartamuk általában öt hónap és egy év között váltakozik, a megtanulandó anyagoktól  és körülményektől függően.

- Általában kitűnően felkészült informatikai szakemberektől lehet elsajátítani a szakma alapjait, ahol a hallgatók betekintést nyerhetnek az egyszerű multimédiás és kommunikációs alkalmazások kezelése mellett a gépi berendezések kapcsolási, szerelési és bekötési munkálataiba, valamint rengeteg gyakorlatot szerezhetnek – mondja Pintér Zoltán, aki arról is szívesen mesél, hogy miért éppen ezt a területet választotta.

- Már általános iskolás korom óta hajtott a vágy, hogy megértsem a számítógépek működési elvét. Kezdetben volt az oktatási célú programnyelv, a  „teknőc grafika”, a virtuális kis állat-alak, amelyik mozgott jobbra-balra ha akartuk, felvette a tollat, beszélt, írt és ilyesmiket csinált. Aztán jöttek a komolyabbnak tűnő rendszerek, a BASIC, Pascal, Java, és a C++, majd pedig észrevétlenül belesodródtam a számítógépes programozás különféle ágazataiba, amelynek egyik legérdekesebb területét számomra a PLC jelenti… Itt, legalábbis ahol én dolgozom, nagyon fontos a szoros csapatmunka. Kell, hogy legyen egy főnök közöttünk, aki kiadja a részfeladatokat, és kellenek tesztelők is, akik meg tudják állapítani hogy működik-e a program. Rajtuk kívül van még egy hibakereső munkát végző kolléga, aki a már kész végeredményt próbálja különféle szakavatottan trükkös módszerekkel leellenőrizni, és ha már ő sem talál semmi problémát, akkor mondhatjuk csak el, hogy végre, ezen is túl vagyunk.

A PLC programozás tehát elmélyült figyelmet, sok pepecselést és kitartást igényel, de a fáradozás itt meghozza a gyümölcsét. És határozottan úgy tűnik, hogy anyagilag is. Persze minden kezdet igazi áldozatokkal is jár, hiszen mivel egy – jelenleg még – hiányszakmáról van szó, az OKJ-s szakképesítést adó tanfolyamok költsége kb. 170 és 220 ezer forint között van, amelybe általában beletartoznak a tankönyvek, jegyzetek, kidolgozott tesztfeladatok, tételsorok árai, hogy a tanulást biztosító alapvető eszközök is segítsék a helyes felkészülést.

A lényeg  az, hogy szakmai alapképzettség nélkül is egy olyan tudás birtokába juthat az, aki PLC programozó szeretne lenni, amelynek révén jól elboldogulhat az informatika szinte minden területén. A befizetett költségek pedig igen hamar visszatérülnek. Akár itthon, akár az Európai Unió területén helyezkedünk el, már a kezdő fizetés is mintegy kétszerese szokott lenni a tanfolyami díjaknak! Vállalkozóként pedig talán még ennél is kedvezőbbek az esélyek.

Attól pedig szerencsére nem kell tartani, hogy egy PLC programozó nem kapna munkát, hiszen ennek a technikának az alkalmazása az ipari fejlesztés összes szférájában rendkívül keresetté vált az utóbbi esztendőkben. Mi több, könnyen előfordulhat az az eset is, hogy a tanulónak már a képzés ideje alatt sikerül szakmai környezetbe kerülnie valamelyik partnercégnél, ahol aztán hatékony gyakornoki tapasztalatokat szerezhet. Ebben az esetben általában már nem ütközik semmi akadályba, hogy a tanfolyam elvégzése után a sikeres vizsgázó ugyanannál a cégnél folytassa a pályafutását.

PG