A gyógyúszás foglalkoztató – foglalkoztatható uszodában, tanuszodában, fürdőben, gyógyfürdőben, valamint egészségügyi és oktatási, állami és magánintézmények egyéb, szabályozott területén. Tevékenységi körében: – felméri a szakorvos által habilitációs-rehabilitációs, rekreációs, illetve egészségügyi állapotot szinten tartó rendszeres gyógyúszás foglalkozásra küldött betegek állapotát, mozgáskészségét, mozgáslehetőségeit, terhelhetőségét, – beilleszti a beteget az állapotának megfelelő – lehetőleg homogén, kis létszámú – gyógyúszó csoportba, – megtervezi a fokozatos terhelést és az orvos által kitűzött rehabilitációs célok megvalósítását segítő csoportos vízi mozgás- és úszásprogramot (edzéstervet), – elkészíti a csoportos gyógyúszás foglalkozásokba még beilleszkedni nem képes beteg egyéni fejlesztési programját, – személyre szólóan irányítja az egyéni felzárkóztatást, – folyamatosan megfigyeli a csoport fejlődését, s ennek megfelelően módosíthatja az edzéstervet, – gondoskodik a rendszeres kontrollvizsgálatok időpontjának betartásáról, – együttműködik a beteg kezelését, fejlesztését végző többi szakemberrel, – biztosítja a csoport sokoldalú fejlesztéséhez szükséges uszodai segédeszközöket, – folyamatosan dokumentálja a gyógyúszás foglalkozások tapasztalatait, eredményeit, – kapcsolatot tart a beteg hozzátartozóival, – betartja a tevékenységével kapcsolatos etikai és jogi normákat, – szükség esetén tud vízből menteni és elsősegélyt nyújtani, – szükség esetén intézkedik az egyes betegek probléma esetén történő gyógyszereléséről, illetve speciális ellátásáról, – a foglalkozások alatt gondoskodik a munkavédelmi, balesetvédelmi és higiénés előírásoknak megfelelő környezetről.
Gyógyúszás foglalkoztató
felnőttképzés, OKJ, felnőttoktatás, OKJ tanfolyam, szakmunkásképzés

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.