Ösztöndíjpályázatra van lehetőség bőven, ilyen szempontból is jó helyzetben van az egyetemünk. Általánosságban így fogalmaz Ajtay-Horváth Viola elsőéves joghallgató (ELTE), amikor az egyetemi életről érdeklődöm. Ám kicsit furán néz, mikor a tanulás melletti munka lehetőségeire terelem a szót. - Megteheti bárki, persze, de szinte lehetetlen dolgozni a jog mellett az első években: se idő, se energia nincs rá. Ha szemináriumon keményen követelnek, az tanulásra sarkall. Tanulni kell folyamatosan, csak az segít. Igen, kitalálták, ez arra a kérdésre adott válasz, amely a „horrorisztikus” tárgyakra vonatkozott. Ez különben a római jog. Viola egyébként épp rohant tanulni, zh-ra készült, mindenre tömören reagált. De az azért kiderült, hogy szorgalmi időszakban 8-10, vizsgaidőszakban 14 órát tölt tanulással. Mint ahogy az is, hogy félelmetesen gyorsan, pár óra alatt terjed a pletyka a tanárokról. Meg az, hogy politológusok a jogászoknál többet buliznak, több idejük van rá. S hogy szól tanácsa a leendő elsősöknek? Nagyon gondolják meg, mire mennyi időt szánnak a tanuláson kívül, előre el kell tervezni mindent!Vajon a mérhetetlen sok tanulás miatt nem bánta meg a választást? Viola határozott:- Nem, sőt egyre inkább biztosabb vagyok abban, hogy ezt akarom csinálni!Szőke JuditMOT.HU
Felvételizőknek: Csak az jelentkezzen jogra, aki eléggé elszánt, kitartó, szorgalmas
Ba, Bsc, egyetem, mesterképzés, osztatlan képzés, alapképzés, felvételi
Olvasson tovább!
- Ösztöndíj, gyakorlatias tudás, könnyű munkába állás
- Érdekel a színház világa? - jelentkezz önkéntesnek
- Versenyistállót vagy szívvel-lélekkel nevelő középiskolát válasszon?
- Felsőoktatási felvételi 2013 - határidő, pontszámítás, felsőoktatási szakképzés
- A középiskolások többsége nem tudja, mit akar - így látták az Educatio kiállításon is

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.