Mi a feladat a versenyen?
A hét fős - öt diákból és két felnőttből álló - csapatoknak havonta egy szakma képviselőjének munkáját kell bemutatniuk videofilmen vagy írásos interjúban fotókkal illusztrálva. Az anyagok elbírálásánál nincs jelentőség annak, hogy videó vagy írott anyag készül-e, csak az számít, hogy mennyire tudja érdekesen, ötletesen bemutatni a csapat, hogy az adott szakma képviselője mivel foglalkozik.
Azt, hogy melyik csapat melyik szakmát mutatja be, minden fordulóban sorsoláson döntjük el. A verseny alatt egy csapat kétszer kérheti, hogy sorsoljunk neki másik szakmát vagy foglalkozást.
FB szavazás, hogy ki a legjobb Minden szakmabemutató anyagra a Facebook-on keresztül lehet majd szavazni, a pontok fele a közönségszavazatok alapján kialakult sorrend szerint alakul. A többi pontot oktatási szakemberekből és a támogató cégek vezetőiből álló zsűri értékelése alapján kapják a csapatok.
A másik típusú feladat, amikor a mot.hu által megadott anyagokból kell felkészülni egy-egy szakmával kapcsolatban, és az olvasottak alapján kérdésekre kell válaszolni.
Nem kell minden feladatban a csapat minden tagjának dolgoznia, fel lehet osztani az egyes feladatokat.
A fantáziának nem szabunk határt!
Természetesen a mot.hu a csapatokat szakmai tanácsokkal is segíti a verseny során, például megadja, hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe a pályaválasztásnál.
A szervezők azonban a diákok fantáziájának nem akarnak határt szabni, egyedi ötleteknek, nézőpontoknak is teret engednek.
Célunk, hogy olyan anyagok készüljenek, amelyek a fiatalok szemével mutatnak be foglalkozásokat, hogy azok a diákok is könnyed formában, kortársaik által, ismerhessék meg a szakmákat, akik nem vesznek részt a versenyen.

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.