Élet az egyetemi kapukon túl: Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara

Ba, Bsc, egyetem, mesterképzés, alapképzés, felvételi

Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar 1088 BudapestReviczky utca 4/c. Levélcím: 1461 Budapest, Pf.: 75. Web: www.kre.hu   Az egyetem elhelyezkedése, felszereltsége   Az egyetem Budapest belvárosában, a Kálvin tértől 2 perc sétára található. Ennek köszönhetően a közlekedés jó, egyaránt megközelíthető a 3-as metróval, valamint a 4-es és 6-os villamossal a Baross utcai megállótól. Az épület felújítása most fejeződik be, így az eddiginél sokkal több és korszerűbb teremben folyik majd az oktatás. Az épület közvetlen közelében található a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Hallgatói Információs Központ, egy fénymásoló szalon, valamint számos kávézó és étterem. A Ráday utca közelségének köszönhetően változatos étkezésre is van lehetőség. Az egyetem épületében található bankautomata, fénymásoló, büfé, számítógépterem és könyvtár is.   Tandíj   2008-tól a felsőoktatási intézményben tanulóknak fejlesztési részhozzájárulást kell fizetniük. Ennek legalacsonyabb összege egy félévben BA képzésen 105.000 forint, MA képzésben pedig 150.000 forint. Az egyetemek ettől +/- 50%-kal eltérhetnek, de a pontos összeget közzé kell tenniük, hogy a jelentkezők számára nyilvános legyen. Az első éves egyetemistáknak az első két szemeszterben még nem kell fizetniük, a további költségeikről az év végi átlag dönt. A legjobban tanuló 15% mentesül a fizetési kötelezettség alól, és még ösztöndíjat is kap. A fejlesztési részhozzájárulás összege intézményenként különböző, érdemes folyamatosan figyelni a választott iskolák tájékoztatóit.   Kollégium   A bölcsészkarnak egy kollégiuma van, a Bethlen Gábor Kollégium. Az épület a XI. kerületben, a Temesvár utcában található, megközelíthető a 18-as, 59-es villamosokkal, amik az utca elején állnak meg (a 4-es metró építése miatt egyes járatok módosított útvonalon közlekednek, ezért jelenleg nincs lehetőség az egyetemet átszállás nélkül elérni). Éjszakai busz is közlekedik a környéken, a legközelebbi megálló 5 perc sétára van a kollégiumtól. A kollégium közelében található több élelmiszer bolt is. A szobák 4 ágyasak, havonta 11.000 forintba kerülnek fejenként. A közös fürdő a folyosó közepén található. Lehetőség van főzésre is, minden szinten van konyha.   Nehezebb tantárgyak   Szakonként itt is változó, hogy melyek a sok gondot jelentő tárgyak. A nyelvszakos hallgatóknak minden bizonnyal a nyelvi alapvizsga okozza a legtöbb fejfájást. Ez az első vagy a második év végén van és sok, folyamatos felkészülést igényel. A legjobban azokat a tárgyakat érdemes tanulni, amikből később szigorlat is várható.   Nyílt nap   Az egyetem 2008. Január 19-én, szombaton tart nyíltnapot.   Diákmunka   Sem az intézmény, sem a Hallgatói Önkormányzat nem szervez diákmunkát, de a városban számos helyen működik diákmunka közvetítő iroda, így a munkavállalás nem ütközik komoly nehézségbe.   Hallgatóknak adható támogatások   A hallgatók pályázhatnak szociális támogatásra, aminek igényléséhez egy űrlapot kell kitölteni és csatolni kell többek között jövedelemigazolást, elvált szülők esetében a válási nyilatkozatot, valamint közüzemi számlákat is. Ezeket érdemes minél előbb összegyűjteni. Az egyetem minden félévben jegyzettámogatásban részesíti a hallgatókat, amit a kijelölt könyvesboltban költhetnek el. A boltban egész évben 10%-os kedvezményre jogosultak az egyetem diákjai. Lehetőség van még a Diakóniai alapból történő részesedésre, de erre csak a költségtérítéses képzésben részt vevőknek van lehetőségük. Lehet még pályázni a Köztársasági Ösztöndíjra, valamint a Bursa Hungarica-ra.   Ösztöndíj   A jól teljesítő hallgatók ösztöndíjban részesülnek. Ennek összege jelenleg 7.000 és 49.000 forint között mozog. Az alsó küszöb minden félévben változik, ennek függvényében a bizonyos átlagok után járó pénz összege is. A most felvételizők esetében pedig már a fejlesztési részhozzájárulás is befolyásolhatja az ösztöndíj összegét. Befolyásolja még az összeget az is, hogy a hallgató milyen szakon tanul.   Pénzügyek   A MOT számításai szerint egy Károlis hallgatónak a következő költségekkel kell számolnia: Albérleti díj: 25.000 – 40.000 forint között, érdemes többen bérelni egy lakást. Kollégista: 11.000 forint kollégiumi díj, 2950 forint BKV bérlet, könyvek, fénymásolás: félévenként változó, első évben több, akkor 10.000 forint körül egy félévben. Utána havonta 1000 - 2000 forint lehet. Étkezés: az egyetemnek jelenleg nincs menzája, így a közeli gyorséttermek menüjének 600 forintos átlagárát vehetjük alapul. Hazautazás: egy egyetemista, aki minden héten hazautazik és 100 km-re lakik a fővárostól átlagosan 7000 forintot költ utazásra.