Egészség a növényektől – a gyógynövény – és fűszernövénytermesztő és – feldolgozó

életmód

Nem kell boszorkánynak lenni…   -          Nem kell boszorkánynak lennie annak, aki mesteri szinten ért a gyógynövényekhez – mondja Gál Ferencné oktató. - Mi olyan szakembereket szeretnénk képezni, akik hivatásszerűen foglalkoznak a gyógynövények termesztésével, és jól ismerik az ezekkel kapcsolatos technológiákat. Tanfolyamunk négy félévből áll, ajánlott hozzá érettségivel rendelkezni, és természetesen minimum, hogy a hallgatónk biológiából valamivel jobb legyen az átlagnál. Tantárgyaink között szerepel pl. a növénytani alapismeretek, de azért ez már bizonyos előképzettséget is feltételez. Mi mindehhez még hozzájárulunk agrokémiával, talajtani és vízgazdálkodási ismeretekkel, fontosnak tartjuk, hogy a nálunk tanulók megismerkedjenek a gyógy-és fűszernövények védelmével, termesztésével. Kertészeti és tájvédelmi ismereteket is oktatunk, valamint olyan tantárgyakat is, mint a fitoterápia, vadon termő gyógynövények és gyűjtésük, illetve a termesztés és feldolgozás technológiai és műszaki alapjai, sőt, a minőségbiztosítás, a jogi alapismeretek és a menedzsmenttel kapcsolatos tudnivalók is lényeges részét képezik oktatásunknak.   A sikerágazatok közé tartozik A gyógy- és fűszernövények termesztőjének számos fontos és szép feladata van, és hozzá kell tenni, hogy hazánkban ez a foglalkozás a sikerágazatok közé tartozik. Az előállított termékek iránt a hazai és a külföldi piacokon folyamatosan növekszik a kereslet, hiszen nem csak az egyszerű gyógynövények, vagy az azokból kivont anyagok keltik fel a vásárlók figyelmét, hanem rengeteg olyan, erre az iparra épülő ágazat is ide tartozik, amelyekről nem is gondolnánk elsőre hogy köze van a gyógynövényekhez. -          A mi munkánk valójában a vegyészettel, a kémiával is kapcsolódik – meséli Pinczési Roland, aki egy táplálkozás-kiegészítő termékeket forgalmazó cégnél dolgozik. - Mi tehát elsősorban az egészségmegőrzéssel foglalkozunk, aminek nagy részét az előállítás mellett, a marketing tevékenység teszi ki. Szerencsére érdeklődő és vevő is elegendő akad, mert az emberek bíznak az olyan készítményekben, amelyekről tudható, hogy nem szintetikus anyagokból készülnek, hanem valódi gyógynövénykivonatokat tartalmaznak. Azért itt felhívnám a figyelmet arra is, hogy ez nincs mindenütt így, mivel sajnos rengeteg ellenőrizetlen terméket adnak el táplálékkiegészítő címen. Egyébként az én fő tevékenységi köröm mégiscsak tanult szakmámhoz kapcsolódik, nekem kell átvizsgálnom az adott termékhez való gyógynövények minőségét, és a belőlük kivont anyagok természetével is tisztában kell lennem, szóval elsősorban technológiai feladatokat végzek, napi szinten, ami kicsit helyhez kötött, de azért elég változatos munkát biztosít számomra, és a keresettel sincs különösebb bajom. Ez utóbbi azért már nagy mértékben a cégünk üzleti politikájának is a függvénye, amit szerencsére nem az én feladatom.    Elhelyezkedés, továbbképzések -          Engem a gyógyfüvek és a belőlük előállított kozmetikumok vonzanak – vallja Stark Rita, aki jelenleg még hallgató, egy OKJ-képző intézményben. - Azért jöttem ide, mert így szeretném megvalósítani az álmaimat. Kár, hogy kicsit sok ökológiát, sőt, statisztikai jellegű ismereteket is tanulnunk kell, de hát valamit valamiért. Úgy gondolom nem lesz nehéz a munkába állás, még a mostani gazdasági körülmények között sem. A szakmában saját vállalkozóként sem lehetetlen elhelyezkedni, valamint számtalan sikeresen prosperáló termelő és feldolgozó üzemben is viszonylag könnyen kaphat munkát az, aki gyógynövény – és fűszernövénytermesztő és – feldolgozó képesítést szerez. Aki pedig továbbtanulásban, új képzésekben gondolkodik, annak számára a biológiai tanulmányok különböző területei is nyitva állnak még tanulmányai után, illetve hulladékgazdálkodási technológusként, zöldségtermesztő és feldolgozó szaktechnikusként, vagy egyéb mezőgazdasági területeken is próbálkozhat.    A mezőgazdaságtól a szépségiparig A munkavégzés során elég sok önálló tevékenységet végez a hivatását gyakorló gyógynövény – és fűszernövénytermesztő, akár kisebb csoportokat, üzemeket is irányíthat, amihez jó kommunikációs készség és megbízhatóság szükséges. Legfontosabb feladatai közé tartozik a termesztéstechnológiai műveletek végrehajtása, a talajelőkészítés, növényápolás, növényvédelem és a minőség-ellenőrzés, – az összes területtel kapcsolatban pontos, kidolgozott terveinek kell lenni. Természetesen mindenkinek saját irányultsága, érdeklődési köre dönti el, hogy milyen típusú gyógynövényekkel szeretne foglalkozni, ennek megfelelően találhat helyet, a mezőgazdasági üzemektől, egészen a szépségápolással kapcsolatos ágazatokig.     PV