Hogyan születtél? Hagyományos módon, császármetszéssel, esetleg lábbal, vagy a fenekedet mutattad először a világnak? Meddig szoptatott édesanyád? Egy hónapig, háromig, netán egy évig? A terápiákat megelőző anamnézis során gyakran felmerülnek a fenti kérdések. Döbbenten tapasztalom, milyen gyakori, hogy huszonévesek, vagy a harmincas éveinek elején járó férfiak és nők, sikeres üzletemberek meglepődnek a kérdésen, a vállukat húzzák és nagy kerek szemekkel azt mondják:”… nem tudom…, ez fontos?!!...” A megfelelni vágyó arra vállalkozik, hogy felhívja anyukáját most, azonnal, de legkésőbb a következő alkalomra megkérdezi. A bevállalósabb egyből azt mondja: ”… én nem beszélek anyámmal ilyenekről,” majd keresztbefonja lábát, kinéz az ablakon, ajkait összezárja, beszűkíti annak jeléül, hogy részéről ez a téma lezártnak tekinthető és különben is, nincsenek érzelmei ezzel kapcsolatban. A sokadik ilyen alkalom után hazafelé, a gesztenyefák alatt biciklizve, arra következtetésre jutottam, hogy újból elmondhatom, mennyire szerencsés vagyok, hiszen olyan szülőket választottam magamnak, akik szívesen beszéltek arról a korszakról, amikor még pocaklakó voltam, az öcsém meg az én születésemről. És bár nem volt digitális fényképezőgép még a mosógépen is, a legsoványabb pénztárcák mellett sem volt anyagi kérdés, hogy évente legalább a fontos események alkalmával megörökítsék fizikai és lelki változásainkat. Szívesen vesszük elő ezeket a régi, megkopott, retusált, fekete-fehér fényképeket és milyen jókat nevetünk, csillogó szemmel várjuk, hogy újból és újból ugyanazt a történetet halljuk, hátha valamit még megtudunk, ami eddig feledésbe merült.. Nyári hajnalokon, míg a családom még kihasználja az utolsó lepedőgyűrhetési lehetőséget, szívesen ülök a kávémmal kiskertemben. Ekkor még csak a fekete rigók és általam nem beazonosított madarak emlékeztetnek arra, hogy a természethez tartozom és nem a mailjeimhez, számítógéphez, és nem a mobil telefonomhoz. Szinte minden reggel meglepődve tapasztalom, hogy a két kertlakó éticsiguszom mennyire gyorsan halad egyik virágtól a másikig. Házunk mellett hatalmas nyírfák állnak strázsát, vigyázzák álmunkat. Magasak, nyújtózkodnak az ég felé, kicsit odébb egy öreg meggyfa, szélességében ráterpeszkedve mindenre. Néha trópusi erősségű szél cibálja őket jobbra-balra. De gyökerük erős. Erősen köti őket a földhöz, amiből a gyökereiken keresztül táplálkoznak. Így van ez velünk is, emberekkel, a szimbólum egyértelmű. Ha erősek a családi gyökereink, tudjuk, hova tartozunk és felismerjük, hogy a gyökereinken keresztül táplálkozhatunk, energiához juthatunk, jöhetnek a trópusi szelek, a viharok. Elfáradunk, leengedjük ágainkat, akarom mondani karjainkat, de felszáradnak az eső nyomai és új hajtásokat hozunk. Kell-e arról beszélni ma, hogy mennyire fontos a család szerepe? Kell-e beszélni arról, hogy miért fontos beszélgetni a szülőnek és a gyereknek, mesélni, együtt sírni, nevetni? Megrekedsz az életben? Nem tudod hogyan tovább? Mindenre ott a válasz a természetben. Ahhoz, hogy megerősítsük gyökereinket, egy új minőséget kell találni az eddigi szemléletünk helyett. Újjá kell születni. Igen, újjászületés, ez történik egy terápia alkalmával. Újjászületik egy lélek. Függetlenül életkorodtól, apránként, ahogy a magzat fejlődik, megvan az esélyed arra, hogy újból kialakuljon a hallásod, a látásod, a befogadásra való hajlandóságod és még sok olyan tulajdonságod, amelyet elfelejtettél a nagy igyekezetedben, hogy megfelelj szeretteidnek.
Családi kötelékek, gondolatok biciklizés közben
hobbi, életmód

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.