A bölcsődei szakgondozó emelt szintű végzettségű szociális szakember, aki bölcsődében vezetőként, illetve beosztott szakgondozónőként végzi a 0–3 éves korú gyermekek ellátását, a gyermekvédelmi szakellátás gyermekotthonaiban vezetőhelyettesként, csoport- és részlegvezetőként, illetve beosztott szakgondozónőként dolgozhat. Feladatkörén belül alkalmazza a kisgyermek fejlesztése érdekében a pedagógiai, nevelési módszereket, holisztikus egészségügyi szemléletével figyelemmel kíséri a rábízott gyermekek pszichoszomatikus fejlődését. Felelős a gyermekek magas színvonalú ellátásáért, illetve a rábízott intézmény dolgozóinak folyamatos szakmai továbbképzéséért, a szakmai munka irányításáért, színvonalának folyamatos emeléséért. Kapcsolatot alakít ki a gyermekek szüleivel, együttműködik a csecsemő és kisgyermek gondozása-nevelése közben a napközbeni ellátást segítő pedagógussal, pszichológussal, gyógypedagógussal, orvossal, az egészségügyi, a szociális alapellátás és más gyermekintézmények – elsősorban óvodák – szakembereivel. Irányítja és végzi az intézmény adminisztrációs és dokumentációs munkáját. A bölcsődei szakgondozói foglalkozás gyakorlása során előforduló legfontosabb feladatcsoportok, feladatok: 1. Irányítja és végzi a csecsemő- és kisgyermek szükségleteit figyelembe vevő gondozási és nevelési tevékenységet. 2. Irányítja a vezetése alá tartozó intézmény szervezeti egységeit és közreműködik a működtetéséhez szükséges személyi feltételek biztosításában 3. Irányítja a vezetése alá tartozó intézmény tárgyi feltételeinek megteremtését és közreműködik azok higiénikus, biztonságos és balesetmentes működtetésében. 4. Kapcsolatot tart és együttműködik a gyermek családjával. 5. Együttműködik más intézmények szakembereivel. 6. Elvégzi a munkájával kapcsolatos adminisztrációt.
Bölcsödei szakgondozó
felnőttképzés, OKJ, felnőttoktatás, OKJ tanfolyam, szakmunkásképzés

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.