A babamasszázsnak számtalan pozitív hatása van, erősíti a kicsi immunrendszerét, elősegíti mozgásfejlődését, sőt, a hasfájós időszakban segít megnyugtatni a babát, hiszen elmulasztja a puffadást, a hasfájást. Megfigyelték például, hogy a koraszülöttek jobban fejlődnek a rendszeres masszírozásnak köszönhetően. A hangsúly a rendszerességen van, hiszen ha minden nap szánunk erre egy kis időt, azzal serkentjük a baba szerveinek működését, javítjuk a vér oxigénellátását. Amellett, hogy felfrissül a kicsi, könnyebben alszik el, és pihentetőbb lesz az alvása.Ha a gyermekorvos nem tiltja, például valamilyen betegség miatt, akkor már a két hetes babánál is elkezdhető a masszírozás babaolajjal vagy testápolóval. A legjobb, ha este, a fürdetés után illesztjük be a napi programba ezt a rövid, szeretetteljes kényeztetést. A masszázs körülbelül negyed óra, de ha csak a kicsi hasát vagy karjait, lábait masszírozzuk át, akkor természetesen csupán néhány percig tart.A néhány hetes kisbabát, és mi tagadás, szüleit is, megviseli a hasfájós időszak. A babamasszázs ilyenkor is segít, de óvatosan kell masszíroznunk, hiszen a puffadt has nagyon érzékeny. A kéz melege, a finom simogatás, a célirányos mozdulatok általában segítenek abban, hogy távozzanak a gázok. A masszírozást végezheti szakember is, de arra is van lehetőség, hogy a szülők megtanulják a fogásokat. A kellemes, bensőséges közös program erősíti a kicsi és az anyukája vagy apukája közötti kapcsolatot. Ahogy nő a kisbaba, úgy lehet játékos mozgásfejlesztő gyakorlatokat is beilleszteni a programba. Előfordul, hogy a gyermek egészen iskoláskorig igényli ezt a kényeztetést, és észrevétlenül megtanulják, milyen fontos szerepe van az érintésnek, így személyisége is fejlődik. Az indiai babamasszázs mellett ma már megtalálható a kínálatban ayurvédikus babamasszázs és speciális masszázsok, olyanok például, amelyek előtérbe helyezik a mozgásfejlesztést.Címkék: babamasszázs, masszázs, fejlesztés, masszírozás, hasfájás, csecsemő, baba
Babamasszázs
masszázs

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.