Az internetezők kevesebbet tévéznek

számítástechnika tanfolyam

A felmérésben 24 ezer internetezőt kérdeztek meg 23 országban internetezési és televízió nézési szokásairól. Minden országban meghaladja az 50%-ot azoknak az internetezőknek az aránya, akik több időt fordítanak a világhálóra, mint a televízióra. A legalacsonyabb az arány Belgiumban, ahol mindössze a kutatásban részt vevő internetezők 55%-a nyilatkozott úgy, hogy több időt tölt a net előtt, mint a TV-vel, a legmagasabb arányt - 89%-ot - pedig Kínában mérték az Ipsos kutatói. Magyarország a középmezőnyben szerepel, 67%-os arányunk a világátlagot közelíti. Az élmezőny további országai: Oroszország - ahol az internetezők 87%-a saját bevallása szerint több időt tölt az interneten, mint a TV előtt, Törökország (77%) Japán (77%) és India (76%). A lista alján a már említett Belgium mellett Kanada (57%), Franciaország (58%), Németország (59%), Hollandia (59%), Mexikó (61%) és Nagy Britannia (61%) található. Az eredmények első ránézésre meglepőnek tűnhetnek, hiszen az internet kapcsán gyakran fejletlenebbnek tekintett országok sok esetben előkelőbb helyen végeztek, míg az internet szempontjából éllovasoknak tartott országok egy jó része átlagon alul teljesített. Ennek az az oka, hogy egy alacsony internetelterjedtséggel rendelkező országban (mint amilyen Kína, Oroszország vagy India) az internetezők között arányaiban jóval több az olyan felhasználó, aki munkavégzésre is használja a világhálót így értelemszerűen több időt tölt el online, mint tévénézéssel. Az internettel eltöltött átlagos idő azonban a jövőben várhatóan nőni fog, például a kutatást megrendelő Kanadában 15 év után 2010 áprilisában haladta meg először az internetezéssel töltött átlagos idő a tévézést: az átlag kanadai heti 18 órát töltött el online és 16,9 órát tévézéssel. A magyarok átlagosan napi négy óránál is többet szánnak tévézésre, amivel a világ élvonalába tartozunk - az viszont kevéssé köztudott, hogy az átlag magyar internetező közel 3,5 órát tölt naponta az internet előtt. Az Ipsos felmérése alapján látszik, hogy a magyar internetezők kétharmada idehaza is többet internetezik, mint tévézik, a számok ismeretében mindez csak úgy lehetséges, hogy a hazai internetezők kevesebbet tévéznek, mint a nem internetező társaik. B.E. www.mot.hu