Akire mindig szükség volt – a szerszámkészítő

felnőttképzés, OKJ, felnőttoktatás, OKJ tanfolyam, szakmunkásképzés

  • Tanfolyamaink két esztendősek, nem szükséges hozzá előképzettség – mondja Vígh János, aki hosszú évek óta oktató és a szakma elismert mesterének számít. A mi időnkben kizárólag szakmunkásképzés keretében lehetett megtanulni, ma gyakorlatilag minden korosztály számára nyitva állnak a különféle lehetőségek. Persze elsősorban fiatalokat várunk, és nagyrészt ők azok akik jönnek is, bár nem elegen. Az igazat megvallva, ma már nem divat ez a pálya, pedig sok haszonnal és szépséggel jár azok számára, akik meg tudják becsülni a tartalmas munka értékét.    Sok a gépipari tantárgy Az iskolai vagy OKJ-képzés keretében folytatott tanfolyam során az érdeklődők először általános gépészeti ismereteket szereznek, amelyeket kiegészítenek az ezekhez kapcsolódó különféle tűz és környezetvédelmi ismeretek. Aztán egy fontos rész következik, az általános anyagvizsgálat és a geometriai mérésekkel kapcsolatos tudnivalók, illetve a szerszámok és készülékek próbagyártásával foglalkozó tantárgyi követelménysor. - Nagy hangsúlyt fektetünk a gépészeti technológiai képzésre, legalább annyira, mint a szerszámok gyártására – mondja Vígh János. Igaz hogy a gyakorlat elég bőséges, viszont elméletileg is jól képzett szakembereket szeretnénk kinevelni, mondjuk egy gyártási sorrendterv készítés a technológiai adatok megadásával, vagy akár egy szimpla anyagvizsgálat mérés is elég nagyfokú figyelmet igénylő feladatok, és még számos ilyen van a felkészítés során. Hogy a fiúk jól el tudjanak helyezkedni, a mai világban már komoly szaktudást igénylő vállalatoknál foglalkoztatják őket, ahol nem elegendő pusztán a gyakorlati tudás. A mi pályánkon elsősorban a fémipar jön számításba, ott viszonylag nagy a kereslet irántunk.   Hová és milyen területekre? A szerszámkészítők a fémipar gépgyártással foglalkozó cégein belül elsősorban járműalkatrészeket, fúró, fröccsöntő, forgácsolóberendezéseket, illetve az azokhoz kapcsolódó egyéb szerszámok elkészítésein fáradoznak. Feladatköreik közé tartoznak a mindezen eszközöknek a szakszerű kipróbálásai, javításai, a szerszám és készülékelemek precíz hőkezelése, az ellenőrzés, és bizonyos fokú adminisztrációs munkák elvégzései is. A fémipar mellett az építő és a műanyagipar is szívesen foglalkoztatja a végzett szerszámkészítőket. - A legtöbben szakmunkások leszünk – vallja Fehér Géza, aki hosszú évek óta állami és magáncégekben dolgozik. Az utóbbiakban, egyéni vállalkozóként szerinte sokkal inkább megéri, főként akkor, ha bizonyos anyagi háttér áll a vállalkozók rendelkezésére, mivel a tőkeigényes eszközpark létrehozása elég komoly feladatokat jelent. - Nekünk szerencsénk volt, mert sikerült beszereznünk saját eszterga-, fúró-, köszörű- és vágógépeket, és ezek segítségével már elég könnyen haladhattunk előre. Egy állami cégnél egészen másféle hozzáállás kell, más a napi rutin, a tervezés. A nagy tapasztalattal rendelkező szakmunkásoknak megvan az esélyük arra, hogy termelésirányítói beosztásba kerüljenek.   Mindent a technológia határoz meg - A szerszámkészítő munkakör egyébként is eléggé megbecsült területnek számít, vagy inkább számított a fémszerkezeti iparágakon belül. Azonban ma már eléggé részterületekre bomlott a szakma, mivel mindent a technológiai fejlődés határoz meg. Így pl. léteznek olyan feladatok, amelyeket teljesen gépesítettek, vagy betanított munkásokkal oldanak meg. Mi a napi munka során üzemünkben különféle lemezalakító, kovács, műanyag illetve fémfröccsöntő szerszámokkal dolgozunk, speciális megrendelői igények esetén igénybe szoktunk venni alvállalkozók segítségét. Egyébként még el kell mondanom, hogy ezen a pályán számos továbbképzési lehetőség is mindenkinek a rendelkezésre áll, amelyek révén anyagilag is jobban lehet járni. A kezdő fizetés a szakmában általában százhúsz-százharminc ezer forint körül van.   Van jövője - Azért választottam ezt a pályát, mert mindig érdekeltek a technológiai fejlesztések és a szerszámok – mondja Gárdos Imre, aki hamarosan végez egy felnőtteknek szóló OKJ-tanfolyamon. - Szerintem van jövője ennek a pályának, bár úgy látom, eléggé kevesen vagyunk. Úgy gondolom, könnyen sikerül majd elhelyezkednem annál a cégnél, akikkel már most is kapcsolatban állok. Ez egy tíz fő alatti magánvállalkozás, viszonylag kielégítő kezdő fizetéssel, amely nőhet majd az esztendők során. Ha ők nem volnának, azt hiszem akkor is viszonylag könnyen találnék munkahelyet, csak legfeljebb nem ennyire kedvező feltételekkel.   PG