Ennek az oka, hogy egyes intézmények átmentek diplomagyárba, és a képzéseket nem a munkapiachoz igazítják, sőt szinte semmilyen konzultáció nincs a munkáltatókkal. Az előbb említett szakokon a specializáció az egyetlen megoldás. Erre jó példa, hogy viszonylag kevés a jó marketingelemző szakember.Az agrár- és kertészmérnökök, az államigazgatási képzésben részt vettek, illetve a pedagógusok és a bölcsészek sokkal nehezebb helyzetben vannak. Ellenben az orvosok kapnak munkát, talán ez az egyetlen szakmacsoport a honvédelmi pálya mellett, amelynek végzettjei a munkaügyi központ támogatása nélkül is el tudnak helyezkedni. Viszont a néhány évvel ezelőtti „sikerszakmák” képviselői, a jogászok és a közgazdászok nagyon nehezen találnak állást. Néha megéri engedni az igényekbőlA tapasztalat mégis az, hogy 3–6 hónapon belül kikerül a rendszerből a friss diplomás, akár úgy, hogy állást talál, akár beiratkozik átképzésre vagy nyelvtanfolyamra. Ehhez azonban a fiatal megfelelő hozzáállására is szükség van. Sokan elvárják, hogy rögtön az első munkahelyükön több százezres fizetést és egyéb juttatásokat kapjanak, a valóságban azonban lejjebb kell adni az igényeiket, mert munkatapasztalat, gyakorlat nélkül nem sokat ér a papír. Ezért azt javasolják a tanácsadók, hogy a diploma megszerzése után vagy még előtte vállaljanak el olyan munkát is, ami esetleg a végzettségük szintje alatt van. Így tapasztalatot szerezhet a frissen végzett diplomás, ha pedig bekerült a céghez, a feljebb jutás is egyszerűbb. Ráadásul a munkáltatók többsége is elvárja, hogy a fiatalnak legyen munkatapasztalata... Kéry TamásForrás: Egyenes út az egyetemre
A marketingesek gondban vannak
érettségi, Ba, Bsc, egyetem, alapképzés
Olvasson tovább!
- Ösztöndíj, gyakorlatias tudás, könnyű munkába állás
- Érdekel a színház világa? - jelentkezz önkéntesnek
- Felsőoktatási felvételi 2013 - határidő, pontszámítás, felsőoktatási szakképzés
- A középiskolások többsége nem tudja, mit akar - így látták az Educatio kiállításon is
- Mégis lesznek állami helyek a vitatott tizenhat szakon

Edző szeretnél lenni? Jelentkezz országosan elérhető sportos képzéseinkre. Nincs rejtett költség, és kamatmentes részletekben is fizethetsz!
Gipszkartonszerelő szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ▶▶ Néhány hónap alatt elvégezhető ▶▶ Munka és család mellett is könnyen végezhető. Segítőkész ügyfélszolgálat. Tanulj nálunk korszerű termeinkben.
Gondozó szeretnél lenni? EZT IMÁDNI FOGOD! ❤️ Segédgondozó tanfolyam 6 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ❤ Érdeklődj most!
Fakitermelő tanfolyam 3-4 hónap alatt ▶ Munka és család mellett is könnyen elvégezhető. ▶ Segítőkész ügyfélszolgálat. ▶ Érdeklődj most! ▶ Tanulj nálunk korszerű termeinkben profi oktatóinktól.