Haladó Alkalmazásfejlesztő tanfolyam

A frissen végzett, vagy nem túl nagy tapasztalattal rendelkező szoftverfejlesztők képesek ugyan különböző szoftverek kialakítására, azonban tudásuk még nem teljes. Természetesen a tanulás sosem ér véget, azonban a tudás elmélyítése már az alaptanfolyam elvégzése után, illetve a munkahelyen kezdeti időkben is nagyon fontos lehet és nagy előnyt jelenthet a munkaerőpiacon, vagy a munkahelyen.

Nagyon sok munkaadó annak ellenére is relatív magas tudásszintet vár el az új jelentkezőktől, hogy a piacon jelenleg hiány van szoftverfejlesztőkből.

A Haladó Alkalmazásfejlesztő tanfolyamunk OKJ-s szoftverfejlesztőknek, vagy azzal egyenértékű képesítéssel rendelkezőknek nyújt tudáselmélyítésre lehetőséget, akik szeretnék a már megszerzett fejlesztői tudást elmélyíteni a lokális programok haladó tervezésével, illetve modernkinézetű, felhasználóbarát nagyteljesítményű programok fejlesztésével Visual C# környezetben.

A tanfolyam előfeltétele a megfelelő tanúsítványon felül egy beugróvizsga is, mellyel biztosítjuk, hogy a jelentkezők a szükséges előismeretek birtokában vannak.

Azok a jelentkezők, akik a Ruanderben Szoftverfejlesztő OKJ-n, 2015-ben, vagy utána sikeres záróvizsgát tettek, mentesülnek a beugróvizsga alól, mivel ők már tanúbizonyságot tettek modulzáróinkon és záróvizsgáinkon, hogy rendelkeznek a megfelelő előismeretekkel.

 

Foglalj helyet nálunk

Képzéseinket modern és kényelmes környezetben élvezheted.

Haladó Alkalmazásfejlesztő tanfolyam időpontjai

Jelenleg nincs meghirdetett időpont, de ide kattintva tudod jelezni felénk, hogy szívesen részt vennél ezen a képzésen.
4.9 Kiváló 317 vélemény

Haladó Alkalmazásfejlesztő tanfolyam alapadatai

  • Képzés pontos megnevezése: Haladó Alkalmazásfejlesztő tanfolyam
  • Tanfolyam végét igazoló dokumentum: tanúsítvány
  • Tanfolyam helyszíne: 1139 Budapest, Frangepán utca 3.

Haladó Alkalmazásfejlesztő tanfolyam megkezdésének feltételei

  • Iskolai végzettség: nem feltétel
  • Szükséges előismeretek: Erős C# programozói ismeretek (ajánljuk szoftverfejlesztő tanfolyamunkat)

Kártyás fizetési módok

  • MasterCard, Maestro
  • Visa, Visa Electron
  • Union Pay
  • V Pay
  • OTP Bank

 

Részletfizetés

A tanfolyam képzési díja fizethető egy összegben, két részletben vagy havi KAMATMENTES részletekben is, amennyiben a képzési idő meghaladja az 1 hónapot.

Ezt a lehetőséget minden résztvevőnek biztosítjuk.

Kedvezményeink

  • RUANDER KLUB kedvezmény – 10%
  • Álláskereső kedvezmény – 10%
  • Diákkedvezmény – 10%
  • Kismama kedvezmény – 10%



Részletek >

Haladó Alkalmazásfejlesztő tanfolyam részletes tematika

Tervezési minták

  • Létrehozási minták
  • Szerkezeti minták
  • Viselkedési minták

Reflekció mélyszintű felhasználása, kód újrafelhasználás növelése

A WPF (Windows Presentation Foundation) és az UWP (Universal Windows Platform) használata

  • MVVM (Model, View, View-Model) logika megismerése
  • WPF
    • Felépítése
    • Alapvető komponensek, azok használata
    • Komponensek írása, átalakítása
    • Animációk alapjai
  • UWP
    • Felépítése
    • Alapvető komponensek
  • Modernkinézetű, ugyanakkor informatív programok írásának szabályai.

Többszálú alkalmazások fejlesztése

  • A többszálúsítás felhasználása
  • Feladatok többszálúsításának hatékonysági számítása
  • Többszálú alkalmazások kialakításának lehetőségei
    • Thread, ThreadPool, Task, stb.
  • PLINQ (Parallel Language Intergrated Query) felhasználása
    • Összehasonlítás a szekvenciális LINQ működésével.

JSON (JavaScript Object Notation) feldolgozása és létrehozása programból

  • JSON felhasználásának előnyei, szükségessége
  • A JSON leírónyelv megismerése
  • Összehasonlítás az XML leírónyelvvel

Speciális dokumentumok létrehozása, feldolgozása

  • Microsoft Office állományok (DOCX, XLSX) feldolgozásának és létrehozásának lehetőségei programból.
  • PDF állomány létrehozásának lehetőségei programból.

Hálózati erőforrások elérése, használata programból.

  • TCP és UDP alapú hálózati kommunikáció
  • A HTTP protokoll használata (WebClient, HTTPRequest, HTTPListener, stb.)
  • Az alkalmazásréteg egyéb protokolljainak használata:
    • FTP kliens
    • SMTP kliens
    • IMAP kliens
    • stb.
  • Elosztottrendszerek (Kliens-szerver), a webes szolgáltatások létrehozása és használata.
    • A WCF (Windows Communication Foundation) megismerése
      • WCF szerver létrehozása
      • WCF kliens létrehozása
    • SOAP (Simple Object Access Protocoll) használata
      • SOAP alapú szolgáltatások felhasználása nyelvfüggetlenül
    • REST (Representational State Transfer) használata
      • REST alapú szolgáltatások felhasználása nyelvfüggetlenül

Reguláris kifejezések

  • Ismerkedés az általános szöveges mintákkal.
  • Szöveges minták alkalmazása beviteli adatok ellenőrzésére.
  • Szöveges minták alkalmazása nagy szövegekben való keresésre.

Verzió kezelés (GIT)

  • Alapvető működése
  • GIT konzol használata
  • Verzió kezelés bemutatása
  • Branch kezelés bemutatása
  • GIT for Visual Studio alkalmazása

Bevezetés a .NET Core világába

  • Valóban cross-platform alkalmazások írásának technikája.

Miért gyere hozzánk

Résztvevői elégedettség mellett további 3 érv szól mellettünk

Rugalmas ügyfélszolgálat

Munkatársaink készséggel támogatnak, hogy a legjobb döntést hozhasd meg. Az igényeidre és céljaidra legmegfelelőbb képzést fogjuk csak javasolni számodra. Képzéseink között számos egymásra épülés segíti, hogy a kezdeti tudásodnak megfelelő lépcsőről indulva juss a csúcsra.

Napi tevékenység mellett is

Időpontjaink szervezésénél figyelembe vesszük, hogy munka vagy iskolai tevékenység mellett is elvégezhetőek legyenek hétköznapi és hétvégi időbeosztás szerint. A tantermi képzések mellett az online szervezés is nagy segítségedre lehet, hogy megspórold az utazással járó időt és fáradtságot.

Prémium képzések neked

Gyakorlatorientált képzéseink keretében igyekszünk az optimális óraszámok mellett a maximumot nyújtani neked úgy, hogy pénztárcabarát legyen számodra. Részlefizetési konstrukciókkal, képzési hitel lehetőséggel és igénybe vehető kedvezményekkel támogatunk céljaid elérésében.

Tantermi képzés előnyei

A hagyományosan megszokott módon iskolánkban megtartott órákon vehetsz részt. A képzés ideje alatt személyesen tudsz kérdezni a képzésen résztvevő oktatótól. Ennek a képzési formának akkor van előnye számodra, ha jobban bízol a személyes előadás varázsában és a kölcsönös kommunikáció közvetlenebb formájában. Az oktatóterem atmoszférája jobban ráhangolhat az előadásra fókuszálni.

Online képzés előnyei

A tantermi képzésekkel ellentétben az oktatás online kapcsolat segítségével zajlik, de azonos módon valós időben. Tehát az online képzés keretében élő közvetítésben veszel részt, ahol lehetőséged van kérdezni az oktatótól. Nagy előnye ennek a képzési lehetőségnek, hogy megspórolhatod vele az időigényes közlekedést, illetve a saját otthonod kényelmét élvezheted az órák alatt.

Elmesélem, hogy miért jó nálunk tanulni

Türelmes, szakképzett oktatók

Folyamatosan figyelemmel kísérjük a képzésen résztvevőink igényeit és a munkaerőpiac folyamatosan változó elvárásait. Ennek köszönhetően oktatóink számára is megadjuk a támogatást, hogy számodra is a legtöbbet nyújthassák.

Innovatív oktatás

A jelenlegi oktatási platformok komoly átalakuláson mentek át az elmúlt években. Büszkén kijelenthetjük, hogy mind a tantermi, mind az online oktatásban nyújtott minőségünk a legkorszerűbb szemléletek és igények mentén fejlődik.

Profi eszközök

Átadható tudásunk mellett a technikai eszközök használatában is megteszünk mindent, hogy profi minőséget biztosítsuk számodra és képzéseinken való részvételed problémamentes és élvezetes legyen.

Gyakori kérdések a tanfolyammal kapcsolatban

Meddig lehet jelentkezni az adott tanfolyami időpontra?

Az indulás előtt legkésőbb 1 héttel várjuk a jelentkezéseket. De ha sikerült eldöntened, hogy szeretnél részt venni a képzésen, akkor célszerű minél hamarabb leadni a jelentkezésed, mert előfordulhat, hogy betelik a csoport létszáma.

Van lehetőség részletfizetésre?

Természetesen van lehetőség részletfizetésre. A mértéke az időbeosztástól függ. 1 hónapnál hosszabb tanfolyamoknál havi kamatmentes részletfizetésre van lehetőség.

Hogyan kell fizetni a részleteket?

A havi részleteket minden hónap végig kell befizetni. Ezt megteheted az ügyfélszolgálatunkon készpénzben vagy bankkártyával, de ha szeretnéd, akkor választhatod az átutalást is.

Mi történik, ha nem tudok részt venni egy órán? Hogyan tudom pótolni?

Amennyiben van más futó tanfolyamunk, akkor ott pótolhatod, vagy az oktató elküldi mit vettek azon a napon, amikor nem voltál.

Kapunk-e jegyzetet, tankönyvet?

Elektronikusan letölthető jegyzeteket fogsz kapni. Ehhez a hozzáférést az első oktatási napon kapod meg. A jegyzetek díja benne van a képzés díjában.

Mennyire gyakorlatias a képzés?

Gyakorlatorientált képzéseket tartunk, így könnyen el tudod sajátítani az ismereteket. Otthoni gyakorlás is ajánlott.

Itt vagyunk

Az Árpád híd közelében vagyunk. Itt áll meg a 3-as metró, az 1-es villamos, illetve az alábbi buszok is: 26-os, 32-es, 34-es, 106-os. Az utcán parkolásra is van lehetőség, melynek a díja 450 Ft/óra.