Történelmi alakoknak öltözik a tanár

OKJ képzések, Bölcsész képzések

pedagógia, nevelés, szülők

tortenelem Egy newporti középiskolában oktat 11-13 éves diákokat a 28 éves David Perkins. Úgy találta, hogy ha a szokásos módszerrel tanít, akkor unatkoznak a gyerekek, ezért parókákat vásárolt,jelmzeket készített, majd beöltözve ötperces videókat készített. Elsőként Hódító Vilmos "bőrébe" bújt, azaz az 1066-os - Anglia szempontjából sorsfordító - hastingsi csata győztesének korhű ruhájába, tanítványainak pedig azt mondta, hogy otthon nézzék meg őt a YouTube videomegosztó portálon.

A tanár beöltözött Harold Godwinsonnak is - ő volt az angolszászok királya a normannokkal vívott csatában, amelyben életét vesztette -, továbbá Harald Hadrada norvég királynak, aki nem sokkal Hastings előtt szintén Angliára támadt York környékén, de akit seregével együtt Harold Godwinsonnak még sikerült legyőznie. (A győzelem persze veszteségekkel járt, ami szerepet játszott a hastingsi vereségben.)

A tanár mind a három 1066-os főszereplő szemszögéből megvilágítja a történéseket videóin. Tervei között szerepel Luther Márton, I. Erzsébet megelevenítése, de még annak a kórboncnoknak is bele akar bújni a bőrébe, aki Hasfelmetsző Jack áldozatait vizsgálta.

  • Ki akartam próbálni egy új tanítási módot, és van-e jobb közvetítő a YouTube-nál? A gyerekek imádnak számítógépezni és mobiltelefonozni, gondoltam, ezeken keresztül próbálom meg elérni őket - mondta a tanár a BBC-nek.