Aki szebbé teszi a netet - a webprogramozó

felsőfokú szakképzés, FSZ, félfőiskolai képzés

A webprogramozó egy igazán mai szakma, ők készítik a különféle honlapokat, internetes portálokat, web-áruházakat. Aki erre a szakmára adná a fejét, jó, ha előzetesen már rendelkezik legalább alapfokú informatikai ismeretekkel.

A jó webprogramozó logikus gondolkodású, kreatív, jól tud rendszerezni, és érdekelje az internet gyorsan változó, fejlődő világa.

A tantárgyak között ECDL ismeretek, hálózatok és internet, HTML, CSS, XML szerkesztés, programozás, adatbázis alapismeretek tartoznak. Mivel a PHP, vagy a Jawa script programozói nyelvet kizárólag a web-en használják, ezeket is el kell sajátítani. Ismernie kell az adatvédelmi elvek jogi szabályait, az adatbáziskezelést, a különféle objektum-orientált programozást és az internetes alkalmazásfejlesztést.

Tóth Imre azért választotta a webprogramozó tanfolyamot, mert az informatikán belül mozgalmasabb területre vágyott.

- Korábban már elvégeztem egy általános szoftverüzemeltető, és egy rendszergazda

tanfolyamot, de a kreativitásomat is szerettem volna használni – meséli. - Az is vonzott, hogy ezzel a szakmával könnyen találok munkát. De számomra az sem volt közömbös, hogy olyan weboldalakat készíthetek, amelyeknek napi több ezer, esetleg több tízezer ember lát.

Igaz, hogy webprogramozóként én a különböző programnyelvek kialakításával és egymásba illeszthetőségével foglalkozom elsősorban, a dizájnt grafikus tervezi, de a dinamikus weboldalak fejlesztéséhez is szövegeket kell digitalizálni, kiadványszerkesztővel kell formázni, és vektor és rasztergarfikus képeket kell szerkeszteni, szoftverekkel adatbázisokat készítek, síkbeli és 3D-animációkat hozok létre.

Igaz, hogy számítógép előtt kell ülnöm egész nap, de a napi feladat változatos, és egy számítógépőrültnek, mint amilyen én vagyok, ez éppen ideális foglalkozás.